Nem megfelelő az ukrajnai óvóhelyek csaknem egyharmada

uk

Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig, és csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak – közölte az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

„Hétfőig 50 195 légoltalmi helyiséget ellenőriztek a rendőrök, a mentők és a helyi hatóságok Ukrajnában, amelyek 32 százalékát alkalmatlannak találták, vagy azok zárva voltak” – írta sajtóközleményében a tárca. Kifejtette, hogy szám szerint 50 195 helyiséget – az összes óvóhely 79 százalékát – vizsgáltak meg eddig. Ebből 4679-et – az ellenőrzöttek 9 százalékát – zárva találták, 11 644-et, vagyis 23 százalékukat pedig használhatlannak minősítették. A fővárosban, Kijevben a belügyminisztérium 2156 óvóhelyet vont ellenőrzése alá, ami az összes légoltalmi helyiség 48 százaléka. Ezekből 137 (az ellenőrzöttek 6 százaléka) volt zárva, és 804, azaz 37 százalékuk bizonyult alkalmatlannak. A tárca hozzátette, hogy tovább folytatják az ország óvóhelyeinek felülvizsgálatát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken rendelte el az összes ukrajnai óvóhely ellenőrzését, egy nappal azután, hogy Kijevben három ember meghalt, amikor egy orosz légicsapás idején nem tudtak bejutni egy légoltalmi létesítménybe.

Olekszandr Kamisin, Ukrajna stratégiai iparágakért felelős minisztere hétfőn válságosnak nevezte a fővárosi óvóhelyek helyzetét, kiemelve, hogy azok fele nem áll készen emberek fogadására. „Összefoglaltuk a kijevi óvóhelyek felülvizsgálatával foglalkozó bizottság második munkanapjának eredményeit. Jelenleg a város óvóhelyeinek egyharmadát már ellenőrizték. A helyzet továbbra is kritikus: az ellenőrzött helyiségek fele nem tudja a helyi lakosokat fogadni” – írta a miniszter a Telegramon. Kifejtette, hogy eddig 1849 menedékhelyet ellenőriztek, amelyek közül 596 létesítmény nincs használatra kész állapotban, további 242-őt pedig nem tudtak az ellenőrök kinyitni.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester arról számolt be, hogy több mint 1600 óvóhelyet ellenőriztek hétfő reggelig, és ezek közül 590 – azaz 37 százalékuk –, rossz állapotban volt. Klicsko arra emlékeztetett, hogy tavaly és idén 1,2 milliárd hrivnyát, azaz több mint 11,2 milliárd forintot különítettek el a kerületeknek óvóhelyek építésére, és hozzátette, hogy az ellenőrzés folyamatban van. „Felhívom a kerületi államigazgatási vezetők figyelmét: az ellenőrzés eredménye alapján a legrosszabb mutatójú kerületek vezetőit illetően az államfőhöz fordulunk, hogy hozza meg velük szemben a megfelelő személyi döntéseket” – figyelmeztetett a polgármester. Klicsko elmondta még, hogy már délelőtt megbeszélést tartott a fővárosi kerületek vezetőivel, amelyen megvitatták az óvóhelyek ellenőrzésének eddigi eredményét.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében arról tájékoztatott, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 210 ezer főt. Az elmúlt nap során mintegy 410 orosz katona halt meg, az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 12 tüzérségi és három légvédelmi rendszert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?