Nem lehet kizárni a szükségállapot újbóli bevezetését Csehországban

Andrej Babiš

Nem lehet kizárni a szükségállapot újbóli bevezetését Csehországban a koronavírusjárvány-terjedése miatt – derült ki a vezető cseh politikusok szombati lapokban közölt nyilatkozataiból.

„A helyzet alakulása nem jó. Ami most történik, azzal senki nem számolt” – idézte Andrej Babiš kormányfőt a Právo című baloldali napilap. Az újság szerint Babiš, aki még néhány napja is azt hangoztatta, hogy nem szabad ijesztgetni a lakosságot a koronavírussal, most véleménye módosítására kényszerült.

Babiš elismerte, hogy a járvány visszatért és komolyan kell venni.

„Arra kérek mindenkit, hogy viselkedjen felelősen. A koronavírus visszatért, mindenütt emelkednek a számok, nálunk pedig különösen. Elsősorban Prágában súlyos a helyzet” – jelentette ki a cseh kormányfő.

Úgy vélte, hogy a szükségállapot bevezetését sem lehet kizárni.     

„Ezt a kérdést az egészségügyi miniszternek kell feltenni. Ha ő javasolni fogja a kormánynak, foglalkozni fogunk vele” – mondta Babiš.

Adam Vojtěch egészségügyi miniszter közölte: a szükségállapot újbóli bevezetését akkor mérlegelné, ha a járvány miatt gazdasági intézkedésekre, vagy a tömeges rendezvények korlátozására lenné szükség.

Jan Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Právóban leszögezte: a járvány terjedését mutató számok egyre rosszabbak, és „eljött az ideje a tömegrendezvények felfüggesztésének”.

Roman Prymula, a tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos szerint az országos válságstáb tevékenységének felújítása után a szükségállapot újbóli bevezetése „logikus lépés lenne, és nagyon valószínű, hogy sor kerül rá”.     

Rámutatott: a szükségállapot előnye, hogy országos szintű intézkedések bevezetését teszi lehetővé az egészségügyi miniszternek.

Az elismert járványügyi szakember szerint számítani kell arra, hogy a következő két-három hétben napi 3-4 ezerre emelkedik a fertőzöttek száma. Mintegy három hét kell ahhoz, hogy megmutatkozzon a héten bevezetett szigorúbb óvintézkedések hatása.

Pénteken a laboratóriumok 2111 új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi harmadik legmagasabb napi szám. A halottak száma 498-ra emelkedett.

Tavasszal a szükségállapot március 12-étől május 17-éig volt érvényben Csehországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?