Gáza. Hatalmas robbanásban vesztette életét három palesztin, tizenheten pedig megsebesültek kedden a Gázai övezetbeli Rafah környékén – közölte a helyi kórház igazgatója. Egyes szemtanúk szerint egy izraeli harckocsi lövedéke csapódott be a táborba, más források szerint helikopterről kilőtt rakéta okozta a pusztítást.
Nem csitulnak az összecsapások Izraelben
Nem sokkal később egy izraeli helikopterről rakétát lőttek ki, ebben a támadásban senki sem sebesült meg. Szemtanúk elmondták, hogy később palesztin lakosok és újságírók gyűltek össze, hogy megszemléljék az izraeli hadsereg által okozott pusztítást. Hirtelen robbanás történt, amelyben három ember azonnal életét vesztette. Tizenheten megsebesültek, hármójuk állapota súlyos. A sebesültek között van a Reuters hírügynökség palesztin operatőre is.
Egy palesztin biztonsági forrás szerint izraeli harckocsik hatoltak be a menekülttáborba, de azt nem tudta megerősíteni, hogy tüzet nyitottak volna. Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok, a Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnya közleményben tudatta, hogy páncéltörő rakétákkal lőttek izraeli harckocsikat és páncélozott járműveket Jebna térségében.
Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügy körülményeinek feltárására. „Ebben a stádiumban csak azt mondhatjuk, hogy négy robbanószerkezetet irányítottak erőink ellen az adott térségben“. Egy katonai forrás közölte, hogy az izraeli csapatok fegyvercsempészetre használt alagutak után kutattak Egyiptom és a Gázai övezet határának térségében.
Közben a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vállalta magára azt a merényletet, melyet egy gázai börtön és egy gázai kórház ellen követtek el. A támadás során három olyan palesztint öltek meg, akik korábban az izraeli hatóságokkal működtek együtt. A szervezet egyben kilátásba helyezte, hogy mindaddig folytatja az ilyen jellegű akcióit, amíg a Palesztin Hatóság ki nem végezteti azokat a palesztinokat, akik Izraellel kollaborálnak.
Mint ismeretes, a gyógyintézetbe öt fegyveres hatolt be, és végzett egy 52 és 42 éves palesztinnal. Mindkét férfit néhány órával korábban kézigránátok repeszei sebesítették meg a gázai börtönük elleni támadásban, amelyben egy 30 éves palesztin életét vesztette. Öt fogolytársa pedig megsérült a börtönnek abban a részében, ahol az Izraellel való együttműködéssel vádolt palesztinokat tartották fogva.
A kórtermi lövöldözést követően a rendőrök kihallgattak egy férfit, vélhetőleg a merénylők egyikét, aki elmondta, hogy az áldozat – aki a rokona volt – szégyent hozott a családra, s ezt akarták megbosszulni. Bár a hasonló esetek szinte mindennaposak, a mostani gyilkosság annak a jele, hogy a rendőrség képtelen úrrá lenni az erőszakon a palesztin területeken.
Antiszemitizmus Nagy-Britanniában is
Az antiszemitizmus újraéledésének veszélyére figyelmeztette Izrael új londoni nagykövete Nagy-Britanniát, amit „súlyos problémának“ nevezett a The Times című brit napilapnak adott interjúban. „Számomra az antiszemitizmus nem egy elméleti kifejezés“ – jelentette ki Cvi Hejfec, elmesélve, hogyan szenvedett 14 éves korában, amikor a lettországi Rigában élt, amely akkor a Szovjetunióhoz tartozott. „Úgy vélem, hogy a nagy-britanniai helyzet sokkal kedvezőbb, mint más európai országokban, ha azonban a Nagy-Britanniában előforduló antiszemita incidensek száma alapján ítélkezünk, akkor még mindig nagyon aggasztó“ – mondta az izraeli nagykövet az újságnak. „Jelenleg naponta több antiszemita esemény történik Nagy-Britanniában“ – fejtette ki, hozzátéve: „ez súlyos probléma“.
A Scotland Yard által megerősített statisztikák szerint a zsidók elleni támadások folyamatosan emelkednek az utóbbi tíz évben Nagy-Britanniában – írta a The Times. Tavaly 375 antiszemita megnyilvánulást jegyeztek fel.Az interjúra a francia zsidók elleni támadások megszaporodása kapcsán Párizs és Tel-Aviv között júliusban támadt incidens után kerítettek sort. Mint ismeretes, akkor Ariel Sharon felhívására kétszázan hagyták el Franciaországot és vándoroltak ki Izraelbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.