Négyszáz csádi katonai jármű lépte át a kameruni határt

Kousséri |

<p>Nagyjából négyszáz csádi katonai jármű lépte át szombat délután a kameruni határt, hogy felvegyék a harcot az országban véres mészárlásokat elkövető Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport ellen.</p>

Helyi beszámolók szerint Kousséri észak-kameruni határvárosban a helyi lakosság éljenezve fogadta a bevonuló erőket. Katonai források szerint a konvoj a határtól mintegy 80 kilométernyire délre található Maltam városa felé halad. A hadoszlopban harckocsik, páncélosok és csapatszállító járművek is vannak.

Ugyancsak szombaton a kormány felhívására csádiak tízezrei vonultak fel a fővárosban, N'Djamenában a hadsereg támogatására.

A csádi kormány az előző napon jelentette be, hogy katonákat küld Kamerunba és Nigériába a Boko Haram feltartóztatására. A pénteki bejelentés előtti napon Kamerun ugyancsak úgy döntött, hogy katonákat mozgósítanak a szélsőségesek ellen.

Idriss Deby, Csád elnöke bejelentette, hogy vissza akarják foglalni a nemzetközi katonai támaszpontnak otthont adó és a Boko Haram által január elején bevett Baga városát Nigéria északkeleti részén. Pénteken két másik katonai menetoszlop is elhagyta dél felé a csádi fővárost.

Niger, Nigéria, Csád, Kamerun és Benin vezetői 2014 októberében egyeztek meg arról, hogy közös katonai parancsnokságot állítanak fel, és mozgósították a Boko Haram elleni fellépéshez szükséges erőket. A Boko Haramnak január negyedikén sikerült bevennie a bagai katonai bázist. Ezt követően műholdfelvételek tanúsága szerint 3700 házat romboltak le vagy rongáltak meg az iszlamista fegyveresek a 16 falvat és Baga városát is érintő vérengzésben, egy települést pedig teljesen "leradíroztak a térképről".

Nem ez volt a Boko Haram első véres támadása a térségben: 2013 áprilisában a szélsőségesek 187 embert mészároltak le, és több mint kétezer lakóházat égettek fel a környéken. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a régióban. Csak tavaly novemberben több mint ötezer embert gyilkolt meg a szervezet Nigériában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?