Nečas lett a cseh polgári demokraták új elnöke

Prága |

<p>Petr Nečas lett a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) új elnöke. A vasárnapi titkos választáson a polgári demokraták tisztújító kongresszusának 617 küldötte közül 538-an támogatták Nečast, az eddigi alelnököt, aki a pártelnöki tisztség egyetlen jelöltje volt.</p>

A 45 éves politikus az ODS harmadik elnöke. A vezető cseh jobboldali pártot Václav Klaus alapította 1992-ben, s 2004-ig, államfővé választásáig állt a párt élén. Utódja Mirek Topolánek egy botrány következtében áprilisban távozott az ODS éléről. Áprilistól Nečas vezeti a pártot, s most hivatalosan is elnöknek választották.

Nečas az ODS kormányfőjelöltje is, s nagy a valószínűsége annak, hogy ő lesz a következő cseh miniszterelnök.
A parlamenti választást május végén ugyan a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte mintegy 23 százalékos eredménnyel, de nem akadt koalíciós partnere.

Václav Klaus megbízásából Nečas tárgyal egy hármas jobboldali koalíció létrehozásáról. Az ODS, a TOP 09 és a Közügyek pártoknak együttesen szolid többsége, 118 mandátuma lenne a 200 tagú képviselőházban.

Nečas már bejelentette, hogy a koalíciós szerződést július 7-ig akarják tető alá hozni, s egy hétre rá, július közepére felállhat az új cseh kormány is.

A kabinet személyi összetételéről egyelőre nem sokat tudni. A sajtó biztosra veszi, hogy Karel Schwarzenberg lesz a külügyminiszter, Miroslav Kalousek a pénzügyminiszter és Radek John a belügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?