NATO-válaszok a kihívásokra

Varsó.

Varsó. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára közölte, a mostani kétnapos varsói csúcstalálkozó bebizonyí-totta, hogy Észak-Amerika és Európa továbbra is egységes Oroszország – az ukrajnai válság által is nyilvánvalóvá tett – ambícióival szemben.

A hétvégén befejeződött NATO-csúcs résztvevői elfogadták, hogy a katonai szövetség az eddiginél többet tesz a szélsőséges iszlamistákkal harcoló közel-keleti és észak-afrikai országok támogatására. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, a NATO kiképző és képességfejlesztő missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erőknél, támogatást nyújt Jordániának, s egy új hírszerző központot létesít Tunéziában, ezzel is segítve az ország különleges erőinek munkáját. A NATO-tagállamok vezetői a varsói csúcson elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenőrző gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. A főtitkár bejelentette, a NATO egy új haditengerészeti hadműveletet indít a Földközi-tengeren, s szorosan együttműködik majd az Európai Unióval az embercsempészet megakadályozására.

A NATO-tagok átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára, Ukrajna NATO-tagsága ugyanakkor nem került napirendre. „Megerősítettük az Ukrajnának szóló támogatásunkat, jónak értékeltük az ukrán reformprogramot is” – mondta Stoltenberg. Petro Porosenko ukrán elnök nagyon fontosnak minősítette azt az átfogó támogatási csomagot, melyet a NATO-Ukrajna találkozón megszavaztak. „A történelemben eddig soha nem ajánlottak ilyen erős segítséget” – hangsúlyozta.

Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak a varsói NATO-csúcson – jelentette be tegnap Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök. A két államfő értékelte a NATO-csúcstalálkozó eredményeit, többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is. Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter bejelentette: a lengyel vadászgépek a nyári hónapoktól részt vesznek a NATO bulgáriai és romániai rotációs légtérellenőrző missziójában. A varsói NATO-csúcs egyik legfontosabb döntése az volt, hogy a katonai szövetség jóváhagyta: az Oroszország jelentette fenyegetésre válaszolva egy-egy, kb. 1000 főből álló zászlóaljat telepítenek Lengyelországba és a három balti államba. A Lengyelországba telepítendő zászlóaljat az USA vezeti. A Litvániába küldendő alakulatot Németország, a lettországit Kanada vezeti, az észtországi brit parancsnokság alatt áll majd.

Az Egyesült Államok nem fogja soha cserben hagyni Európát, bármilyen idők is járjanak – fejtette ki Varsóban Barack Obama amerikai elnök, aki szerint a NATO fennállásának 70 éve során még soha nem nézett szembe egyszerre ilyen sok kihívással. A NATO következő csúcsértekezletét jövőre Brüsszelben tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?