Nagy találkozók a nagy emléknapon

<p>Párizs. Összesen 19 állam- és kormányfő kapott meghívást a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tegnap tartott ünnepségekre, amelyeken az ukrán válság kirobbanása óta először találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai kollégájával, Barack Obamával, valamint Petro Porosenko megválasztott ukrán elnökkel.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A második világháborúban az angolszász szövetségesek által a második frontot megnyitó akciónak, a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadműveletének feltehetően a tegnapi volt az utolsó olyan nagyszabású kerek évfordulója, amelyet még a veteránok részvételével rendeztek meg. Közülük közel 1800-an – valamennyien 90 év körüliek – voltak hivatalosak az ünnepségekre. A nemzetközi megemlékezést délután tartották Ouistrehamben, a Sword Beachen, ahol 1944. június 6-án partra szálltak a brit és francia katonák. II. Erzsébet brit királynő a Bayeux-i brit katonai temetőben – ahol 11 ország mintegy 4600 katonája nyugszik – rendezett ünnepségen hajtott fejet a brit katonák emléke előtt. A megemlékezés kezdetén a francia és az amerikai elnök fejet hajtott a Roosevelt testvérek sírja felett, akik mindketten Franciaországban haltak meg: Theodore Roosevelt volt amerikai elnök legidősebb fia, Theodore a második, a legfiatalabb, Quentin pedig még az első világháborúban. A második világháborúban az angolszász szövetségesek által a második frontot megnyitó 1944. június 6-i akció a történelem legnagyobb partraszállási művelete volt 3 millió katona mozgósításával. A nyugati front megnyitása hozzájárult a náci Németország katonai összeomlásához, a második világháború gyorsabb befejezéséhez Európában.

Mindenki egy asztalnál

Francois Hollande francia elnök az állam- és kormányfőket – akikhez az ukrán válságról folytatott egyeztetésüket követően csatlakozott Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök –, valamint Petro Porosenko megválasztott ukrán elnököt és a veteránokat, mintegy nyolcszáz személyiséget Bénouville kastélyában látta vendégül ebédre. Ebben a városban található a Pegazus hídként ismertté vált átkelőhely, amelyen 1944. június 6-án megérkeztek a brit kommandósok.

Kerülték egymást, de találkoztak

Az amerikai és az orosz elnök rövid, nem hivatalos találkozót tartott tegnap, az ünnepségen adott ebéd alkalmából. Barack Obama és Vlagyimir Putyin találkozója 10–15 percig tartott. Ez nem hivatalos kétoldalú megbeszélés volt – hangsúlyozta Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó. A két politikus láthatóan szándékosan kerülte egymást, amikor egy szabadtéri csoportkép készült a vendégekről, de az ebéd helyszínén, a benouville-i kastélyon belül időt szakítottak a beszélgetésre. „Függetlenül attól, hogy nem volt hivatalos találkozó, a két államfő lehetőséget kapott arra, hogy eszmecserét folytasson az ukrán helyzetről, akárcsak az ország keleti részének a válságáról. Putyin és Obama állást foglalt az erőszak és a katonai akciók mielőbbi mérséklése mellett” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára.

Porosenko kezet fogott Putyinnal, Cameron nem

Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök is (akit ma iktatnak be a hivatalába) találkozott egymással a partraszállás 70. évfordulóján rendezett ünnepség díszebédje előtt, amelyre mindketten hivatalosak voltak. Putyin és Porosenko „kezet fogott egymással és teljesen normálisan beszélgettek. Normális és komoly beszélgetés folyt a két vezető között” – hangsúlyozta a francia hírügynökségnek a francia elnöki forrás, amely szerint az ukrajnai tűzszünet feltételei „néhány nap múlva” megvitatásra kerülhetnek. A negyedórás megbeszélésen jelen volt Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár.

Alig egy órával korábban Angela Merkel arra kérte Putyint, akivel mintegy egyórás megbeszélést folytatott, hogy vállalja a felelősség ráeső „nagy” részét az ukrán válság rendezésében – derül ki a közleményéből, amelyet a két vezető deauville-i találkozója után tett közzé a német fél. „A kancellár kifejezte a meggyőződését, hogy a nemzetközileg elismert (ukrán) elnökválasztás után eljött az idő a helyzet stabilizálására, különösen Ukrajna keleti részén. Oroszországnak ezen a téren vállalnia kell a nagy felelősségét” – olvasható a közleményben.

Putyin csütörtökön a francia elnökkel találkozott, vele üzleti ügyeket is megvitatottt, majd este David Cameron brit miniszterelnökkel egyeztetett Párizsban. A két vezető a megbeszélés előtt nem rázott egymással kezet. Cameron leszögezte, hogy nem tartja elfogadhatónak a status quót Ukrajnában, és azt hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy fegyverszállítmányok átléphessék az orosz–ukrán határt. Emellett arra szólította fel Moszkvát, működjön együtt Petro Porosenko megválasztott ukrán államfővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?