Nagy-Britanniában lassult az infláció júliusban

font k

Elemzők által várt szintre lassult az éves infláció Nagy-Britanniában júliusban.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai jelentése szerint a fogyasztói árak egy év alatt átlagosan 6,8 százalékkal, 2022 februárja óta a legalacsonyabb ütemben nőttek júliusban. Az infláció a júniusi 7,9 százalékról mérséklődött.

A Bank of England (BoE) inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció még mindig jócskán meghaladja a jegybanki célszintet. A brit infláció továbbra is a harmadik legmagasabb volt Nyugat-Európában júliusban Izland és Ausztria után.

Júniushoz képest – amikor még 0,1 százalékos növekedést regisztráltak – a fogyasztói árak júliusban 0,4 százalékkal csökkentek. Január óta most előszőr csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva Nagy-Britanniában.

Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció a júniusival megegyező, 6,9 százalék volt júliusban éves szinten.

A szélesebb merítésű kiskereskedelmi árindex (RPI) a júniusi 10,7 százalékról 9 százalékra változott éves szinten júliusban, havi összevetésben pedig 0,6 százalékot esett a júniusi 0,3 százalékos emelkedés után. A brit munkaadók az RPI indexet használják a bértárgyalások során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?