Moszkva: Az átvilágítási törvény legalizálja a politikai üldöztetést

Moszkva |

<p>Moszkva álláspontja szerint az ukrajnai átvilágítási (lusztrációs) törvény a politikai üldöztetést legalizálja, de a Nyugat szemet huny felette.</p>

"Ami a lusztrációt illeti, Nyugaton ezt valóban teljesen elhallgatják. Gyakorlatilag a politikai üldöztetés legalizálásáról van szó (a törvényben)" - közölte csütörtökön Konsztantyin Dolgov külügyminiszter-helyettes, a tárca emberi jogi biztosa. Dolgov annak a bizottságnak az ülésén beszélt erről az orosz parlament felsőházában, amely Kelet-Ukrajna lakosságának társadalmi támogatásával foglalkozik.

Dolgov szerint az Európai Unió sajátos módon reagált a jogszabályra, álláspontja szerint "kissé korrigálni kell a törvényt, csak egy picit, hogy ne forduljanak elő túlkapások az alkalmazás során", vagyis - tette hozzá - az EU-ban elvileg elfogadhatónak tartják. Dolgov felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a 21. században ilyen "teherrel" rendelkező ország az EU-ba igyekszik.

Petro Porosenko ukrán elnök egy héttel ezelőtt írta alá a kijevi parlament által szeptember 16-án elfogadott átvilágítási törvényt, melynek értelmében mintegy egymillió állami tisztviselőt vizsgálnak meg lojalitás szempontjából, köztük a kormány összes tagját. A törvény hatálya alá esnek az állami hivatalnokok és a helyi önkormányzati testületek tagjai közül mindazok, akik 2010. február 25. és 2014. február 22. között voltak hivatalban, vagyis abban az időszakban, amikor Viktor Janukovics volt Ukrajna elnöke. Akik nem mennek át a szűrőn, nem tölthetnek be közhivatalt.

Ugyanez vonatkozik azokra az állami hivatalnokokra is, akik "kárt okoztak a Majdan-tüntetéseken részt vevők életében, egészségében és vagyonában", valamint mindazokra, akik a Szovjetunió felbomlása előtt vezető tisztségeket töltöttek be a Szovjetunió Kommunista Pártjában vagy a Lenini Komszomolban, a volt szovjet fegyveres erők és belügyminisztérium politikai munkatársai voltak, a titkosszolgálatok alkalmazásában álltak, illetve azok, akiknek közük volt az ukrán nemzeti-felszabadító mozgalom résztvevőinek üldözéséhez a második világháború idején és az azt követő időszakban.

A lusztrációs törvényt több szakértő bírálta, köztük Vitalij Jarema főügyész, aki azt tanácsolta az elnöknek, hogy ne írja alá a jogszabályt, mert az alkotmányellenes és a nemzetközi joggal is ellentétes. A főügyész szerint a törvény hatályba lépése után arra lehet számítani, hogy az érintettek nagy számban fognak bíróságokhoz fordulni, köztük az Emberi Jogok Európai Bíróságához is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?