Mosolyszünet az ostromgyűrű mögött

Rámalláh. Colin Powell amerikai külügyminiszter hasznosnak és konstruktívnak nevezte Jasszer Arafat palesztin vezetővel folytatott tegnapi megbeszélését, de közölte: nincs előrelépés a tűzszünet irányába.

Már a poszterét is őrzikReuters-felvétel Powell és Arafat három órán keresztül tanácskozott egymással a palesztin vezető izraeli harckocsikkal és katonai járművekkel körülzárt és részben lerombolt rámalláhi főhadiszállásán. Powell a tárgyalások után rövid közleményben utalt rá, hogy a felek véleményt cseréltek az előrelépést segítő különböző elképzelésekről, részletekkel ugyanakkor nem szolgált. Az AP lehetségesnek mondta, holnap újabb Powell–Arafat találkozó lesz. Arafat azt kérte Powelltől, hogy érje el az izraeli katonák azonnali kivonulását a ciszjordániai városokból és falvakból. A palesztin vezető szóvivője szerint az amerikai külügyminiszter általános tájékoztatást kapott a megszállt területeken kialakult helyzetről. Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló kijelentette: a palesztinok ígéretet tettek arra, hogy mérséklik az izraeliek elleni erőszakos cselekményeket, de csak miután Izrael megszünteti a ciszjordániai városok és falvak tizenhat napja tartó zárlatát. Lapzártánk után az amerikai diplomácia vezetője Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel találkozott, és megpróbálta rávenni őt a ciszjordániai kivonulásra, egyúttal önmérsékletet kért.

Arafat azokután találkozhatott Powellel, hogy szombaton elítélt az „izraeli vagy palesztin polgári személyek ellen irányuló minden terrorcselekményt”. A nyilatkozatot a WAFA palesztin hírügynökség ismertette arab nyelven. Az Arafat és vezető tanácsadóinak találkozója után született nyilatkozat külön is elítélte a 6 izraeli halálát és 89 sebesülését okozó pénteki jeruzsálemi öngyilkos merényletet. Egyúttal bírálta a palesztin városok ellen két hete indított izraeli offenzívát is, amelynek során palesztin fegyveresek a ciszjordániai Dzsenínben és Nábluszban heves harcokat vívtak az izraeli katonákkal. Mint az AFP és az AP megjegyezte, a pénteki jeruzsálemi merénylet óta az Egyesült Államok részéről erős nyomás nehezedett Arafatra, hogy ítélje el az erőszak alkalmazását. Colin Powell az eredeti tervek szerint szombaton találkozott volna Arafattal, ám a merénylet után elhalasztotta a megbeszélést és jelezte: nem kívánja felkeresni a palesztin elnököt, ha az nem ítéli el a terrorizmust.

Izrael szombaton visszautasította Jasszer Arafatnak a terrorizmust elítélő nyilatkozatát és kettős játékkal vádolta meg a palesztin elnököt. Ariel Saron izraeli kormányfő diplomáciai tanácsadója, Danny Ayalon Arafatra célozva azt hangoztatta, hogy semmilyen értékkel nem bír egy ilyen elítélő nyilatkozat egy olyan ember részéről, aki a leginkább felelős a terrorizmusért. „Tetteket várunk, nem pedig szavakat” – tette hozzá a tanácsadó, hangsúlyozva, hogy a hat izraeli életét kioltó pénteki jeruzsálemi öngyilkos merényletet a palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kötődő egyik csoport vállalta magára.

Szalah al-Tamaari palesztin tárgyaló elfogadhatatlannak nevezte Ariel Saron izraeli kormányfőnek azt a javaslatát, hogy a betlehemi Születés Templomában magukat elbarikádozó palesztinok csak a száműzetés vagy az izraeli börtön között választhatnak. „Sosem fogadják el a száműzetést. Ez az ő hazájuk” – jelentette ki.

Izraeli lapjelentések szerint csaknem az egész országban törölték a zsidó állam megalakulásáról megemlékező, szerdára tervezett ünnepségeket, mert újabb merényletektől tartanak palesztin szélsőségesek részéről. A Jédiót Ahronót úgy tudja, hogy Tel Avivban és Jeruzsálemben lesznek csak ünnepélyek, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette.

Az izraeli hadsereg a hét végén átkutatta több palesztin minisztérium és oktatási intézmény épületeit Rámalláhban és a Jordán folyó nyugati partjának más palesztin településein. Palesztin közlés szerint a katonák dokumentumokat és számítógépes feljegyzéseket foglaltak le, illetve számítógépes mágneslemezeket semmisítettek meg egyebek közt a Palesztin Hatóság felügyelete alatt működő egészségügyi minisztériumban, felsőfokú oktatási intézményekben és egy művelődési központban is. A hadsereg tagadta az egészségügyi minisztériummal kapcsolatos információt, de azt megerősítette, hogy ciszjordániai hadműveletének keretében folytatja a fegyverek és a körözött személyek felkutatását.

Az izraeli vezetés mindazonáltal bejelentette: feloldják a „zárt katonai körzeteket” Ciszjordánia területének legnagyobb részén. A szigorú korlátozások azonban fennmaradnak Betlehemben, Rámalláhban, ahol ostromgyűrű zárja körül továbbra is Arafat főhadiszállását, valamint Dzsenínben, ahol az elmúlt hetek legvéresebb eseményei zajlottak.

Tüntetések az erőszak ellen

Folytatódtak a tüntetések az izraeli–palesztin erőszak beszüntetése ellen a térségben és több európai országban is. Németországban összesen mintegy 30 ezren, Londonban 10 ezren vonultak fel a palesztinok mellett tüntetve. Helsinkiben háromezren tiltakoztak az izraeli hadművelet ellen. Lisszabonban több százan élő láncot alkottak az izraeli nagykövetség és az ENSZ helyi képviselete között, nemzetközi békeerők küldését sürgetve, franciaországban 30 ezren vonultak fel. A Jordán folyó nyugati partján, a Dzsenínbe vezető egyik út mentén háromezer izraeli is felvonult a hadművelet leállítását követelve. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?