Moldovában második elnökválasztási fordulót kell tartani, a referendumon az uniós csatlakozást igenlők szereztek csekély többséget

moldova

Maia Sandu hivatalban lévő moldovai elnök a voksok 41,92 százalékát, legfőbb kihívója, Alexandr Stoianoglo volt főügyész pedig a szavazatok 26,35 százalékát szerezte meg a vasárnap tartott elnökválasztás első fordulójában, és ezzel ők jutottak be a választás második fordulójába – közölte hétfőre virradóra a chisinaui Központi Választási Bizottság a voksok 98,3 százalékos feldolgozottsága mellett.

A testület tájékoztatása szerint harmadik helyen Renato Usatii, a Mi Pártunk nevű párt vezetője végzett a voksok 13,8 százalékával. A többi jelölt, Irina Vlah egykori gagauz vezető, Victoria Furtuna volt ügyész, Vasile Tarlev és Ion Chicu volt miniszterelnök 10 százaléknál alacsonyabb szavazatarányt tudhat magáénak.

A moldovai törvények értelmében, mivel a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint felét, második fordulót kell tartani november 3-án, az első fordulóban legtöbb szavazatot kapott két jelölttel, vagyis a Nyugat-barát Maia Sanduval és Stoianogloval, akit a hagyományosan oroszbarát szocialista párt támogat.

Az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott népszavazáson a választásra jogosultaknak arra a kérdésre kellett felelniük, hogy rögzítsék-e az alkotmányban Moldova európai uniós csatlakozási szándékát.

A szavazatok összesítése során előbb a „nem” válaszok kerültek fölénybe, de a majdnem végleges adatok szerint végül szoros versenyben az igennel voksolók győztek. A Kreml által „kategorikusan” elutasított orosz beavatkozás vádjaitól beárnyékolt szavazáson a szavazók 50,08 százaléka támogatta az európai uniós csatlakozási célkitűzés alkotmányba foglalását, a nemek aránya 49,92 százalék.

Maia Sandu Európa-párti elnök az éjszaka közepén első hivatalos reakciójában elítélte „a demokrácia elleni példátlan támadást”, és megígérte, hogy „nem adja meg magát”.

„Bűnözői csoportok a nemzeti érdekeinkkel szemben ellenséges külföldi erőkkel együttműködve, több tízmillió euróval, hazugságokkal és propagandával támadták meg országunkat”, hogy „bizonytalanságba és instabilitásba ejtsék hazánkat” – mondta Sandu a sajtónak.

Az ország választási hatósága szerint a referendum érvényes volt.

Moldova és az Európai Unió 2014-ben kötött társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, amely 2016. július 1-jén lépett hatályba. Maia Sandu államfő 2022. március 3-án írta alá országa hivatalos csatlakozási kérelmét, az Európai Tanács pedig ugyanazon év június 23-án hivatalosan is tagjelölt országként ismerte el Moldovát. Az Európai Tanács 2023. december 14-én úgy döntött, hogy megkezdik az országgal a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek aztán 2024. június 25-én nyíltak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?