Micna fölényesen nyert

Jeruzsálem/Túl-Karm. Amram Micna volt tábornok, az észak-izraeli Haifa polgármestere lett az Izraeli Munkapárt új vezetője, akinek megválasztásához – saját vereségét elismerve – a párt eddigi első embere, Benjámin Ben Eliezer volt védelmi miniszter is gratulált.

Jeruzsálem/Túl-Karm. Amram Micna volt tábornok, az észak-izraeli Haifa polgármestere lett az Izraeli Munkapárt új vezetője, akinek megválasztásához – saját vereségét elismerve – a párt eddigi első embere, Benjámin Ben Eliezer volt védelmi miniszter is gratulált. ĺgy Micna lesz a párt miniszterelnök-jelöltje is a január 28-ra előre hozott izraeli választásokon, habár az előrejelzések szerint aligha tudja majd megszorítani a jobboldali Likud tömb jelenlegi kormányfőjét, Ariel Saront. A Munkapárt keddi szavazásán – amelyen csaknem 120 ezer páttag vehetett részt – az előzetes hivatalos adatok szerint Micna 62 százalékot kapott, 28 százalékkal a második helyre szorult Benjámin Ben Eliezer, aki a múlt hónap végén felbomlott, 20 hónapot megélt nemzeti egységkormány védelmi minisztere volt. Micna a párton belül a békeszárnyat képviseli, s több nyilatkozatában leszögezte, hogy véget akar vetni a vérontásnak.

Jasszer Arafat palesztin vezető tegnap közölte: kész tárgyalni Amrám Micnával, hogy sikerre vigyék a békefolyamatot, amelyet még Jichák Rabin meggyilkolt miniszterelnök indított el. Benjámin Netanjahu exkormányfő, a Saron-kabinet új külügyminisztere kizárta a nagykoalíciót a jobboldali-konzervatív Likud tömörülés és az Izraeli Munkapárt között a januári választások után. „A nemzeti egységkormány újbóli létrehozása Micna szélsőséges álláspontja miatt lehetetlen” – mondta. Ezzel ellentmondott Ariel Saronnak, aki újabb egységkormány mellett szállt síkra. A Likud november 28-án tartja vezetőválasztását, amelyen Saron és Netanjahu párharca várható. „Micna és Saron egyetértenek egy palesztin állam megalakításával, én azonban ellene vagyok” – jelentette ki Netanjahu.

Öt palesztint – köztük egy 15 éves serdülőt – agyonlőttek izraeli katonák kedden a késő esti órákban Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban. A hadsereg szerint az áldozatok valamennyien az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű fegyveres csoporthoz tartoztak. A csoport közel áll az Arafat vezette Fatah mozgalomhoz. Az izraeli akció során további tíz palesztin megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?