Mianmari puccs – Gerillacsoportok figyelmeztetik a juntát, hagyjon fel a tüntetők elleni erőszakkal

Mianmari puccs

A tüntetők elleni erőszak beszüntetésére szólította fel a mianmari katonai juntát az indokínai ország kisebbségi etnikumainak három gerillacsoportja kedden, miközben ötszáz fölé emelkedett a hadsereg február 1-jei hatalomátvétele óta megölt civilek száma.

A Tang Nemzeti Felszabadító Hadsereg, az Arakán Hadsereg és a Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege közös közleményben figyelmeztette a juntát, hogy amennyiben felhívásuk nem talál meghallgatásra, a Mianmar területén aktív összes etnikai fegyveres csoporttal közösen csatlakozni fognak „a tavaszi forradalomhoz”.

„Ártatlan civilek ilyen brutális lemészárlása elfogadhatatlan” – szögezte le az Arakán Hadsereg szóvivője, Khine Tu Ka a Reuters hírügynökségnek.

A Politikai Foglyok Támogató Szövetsége (AAPP) 510 halálesetről tud, a meggyilkoltak között számos tinédzser és diák is volt. A biztonsági erők terrorjának áldozatul esettek valódi száma azonban jóval magasabb lehet az AAPP szerint, mivel százakat tartóztattak le, és többségükről azóta senki sem hallott.

A legvéresebb nap a múlt szombati volt, amikor a fegyveres erők napján a katonák több mint száz embert öltek meg, köztük hét kiskorút. Ennek ellenére hétfőn ismét tömegek vonultak az utcákra a puccs elleni tiltakozásul, a rendfenntartók ekkor hét embert öltek meg Rangunban, az ország legnagyobb városában. Az áldozatok temetései is tiltakozássá váltak. A koporsókat tömegek állták körül, sokan három ujjukat a magasba emelve hirdették, hogy támogatják az ellenállást a juntával szemben.

Kedden ismét tüntetéseket jelentettek Mianmarból. Rangunban helyszíni beszámolók szerint az emberek az utcára öntötték a háztartási szemetet, csatlakozva a civil aktivisták által meghirdetett „szemétsztrájk” elnevezésű tiltakozáshoz. A kezdeményezés válasz a junta hétfői felhívására, amely felszólítja a lakosságot, gondoskodjanak a szemét eltakarításáról.

Hétfőn a thaiföldi miniszterelnök, Prajuth Csan-ocsa bejelentette: országa felkészült a Mianmarból érkező menekülthullámra, jóllehet „nem szeretnének tömeges bevándorlást”. A napokban ugyanis aktivisták arról adtak hírt, hogy több ezer ember menekülhetett a szomszédos Thaiföldre a délkelet-mianmari Karen államból azt követően, hogy a hadsereg légicsapásokat hajtott végre a helyi etnikai gerillacsoport bázisai ellen.

Kedden Tani Szangrat thai külügyi szóvivő megerősítette: nem fogják visszafordítani a Mianmarból érkezőket, hozzátéve, hogy az emberek vélhetően önként haza fognak térni, „amint a helyzet rendeződik”.

A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolókra hivatkozva arról adott hírt, hogy kedden ismét többtucatnyian menekültek Thaiföldre, hogy orvosi segítséget kapjanak. Thai tisztségviselők szerint a menekültek a mianmari karen kisebbség tagjai.

Mianmarban a katonaság február 1-jén vette át a hatalmat, arra hivatkozva, hogy a civil kormány nem hallgatta meg a panaszaikat az előző választásokkal kapcsolatban, amelyet toronymagasan a Nemzeti Liga a Demokráciáért nyert meg. A parlament megalakulása előtti órákban őrizetbe vették az országot de facto vezető, Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Kji államtanácsost, az államfőt és több vezető politikust. Az országban azóta rendszeresek a puccsellenes tüntetések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?