Mianmari puccs – Átlépte a hétszázat a tüntetéssorozat halálos áldozatainak a száma

Mianmari puccs

Hétszázegyre nőtt Mianmarban a katonai hatalomátvétel elleni, két hónapja tartó tiltakozássorozat halálos áldozatainak a száma a Politikai Foglyokat Támogató  Egyesület (AAPP) vasárnapi közlése szerint.

Az AAPP jelentésében szerepel a pénteken a Ranguntól 70 kilométernyire északra fekvő Bago városában megölt legalább 82 ember. A Myanmar Now hírportál közlése szerint a hadsereg már nehézfegyvereket is bevet a tüntetők ellen, akik orvosi segítséget is csak bajosan tudnak igénybe venni.

A volt Burmában a katonaság február elején vette át a hatalmat a demokratikusan megválasztott kormánytól. Az azóta tartó tüntetéseket még úgy sem sikerült letörnie a hadseregnek, hogy éles lőszert vetett be a tiltakozók ellen. Eddig több mint három ezer tiltakozót tartóztattak le. Ennek ellenére vasárnap is sokan tüntettek szerte Mianmarban.

Az ország második legnépesebb városában, Mandalajban vasárnap hajnalban pokolgép robbant a katonai junta egyik bankjának, a Myawaddy-Bank egyik fiókjánál, egy őr megsebesült. A bank szolgáltatásait a február 1-jei puccs óta nem veszig igénybe a demokrácia helyreállítását követelő tüntetők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?