Ankara/Madrid/Bagdad. Hangja alapján azonosították azt a török terroristát, akit azzal gyanúsítanak, hogy a tavaly novemberi isztambuli merényletek megszervezése után részt vett az Irakban elfogott török túsz meggyilkolásában. A török lapok szerint a hatóságok Habib Aktast azonosították a hangja alapján.
Mészárlás a tévében
A spanyol közszolgálati televízió egyes csatornája azt közölte, hogy tévedésből bemutatott teljes egészében egy felvételt, amelyen látható volt, amint elrablói kivégezik a török gépkocsivezetőt. A televízió szerint „technikai hiba” történt, s ezért került adásba a sokkoló képsor. A bemondó a felvétel sugárzása előtt közölte, hogy a legdurvább részeket kivágták belőle, de a sugárzáskor kiderült, hogy ez nem történt meg. A TVE nyilvánosan bocsánatot kért.
Négy jordániai túsz szabadult ki kedd éjszaka az iraki Fallúdzsában a szélsőséges emberrablók kezéből. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió jelentése szerint két török túsz is kiszabadult Irakban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.