Mesterházy: nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat

Budapest |

<p>Ha kormányra kerül, az MSZP&nbsp;megteremti a jogi feltételeit annak, hogy az ügynökakták nyilvánosak legyenek - közölte Mesterházy Attila szerdán az MTI-vel.</p>

A szocialista párt elnöke közleményében azt írta: az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy - a szükséges szakmai és politikai egyeztetések, valamint a megfelelő civil kontroll megteremtése után - mindenki hozzáférhessen "a múltat terhelő" információkhoz.

    Az Együtt 2014 és a Haza és Haladás Alapítvány szerdán mutatta be javaslatát az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról. Kezdeményezik, hogy az egykori megfigyeltek nyilvánosságra hozhassák a róluk jelentő ügynökök kilétét, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat pedig a titkosítások felülvizsgálata után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába helyeznék át.     A programot ismertető Bajnai Gordon azt mondta: az Együtt 2014 csak olyan politikai erőkkel köt szövetséget, amelyek vállalják a korszakváltáshoz szükséges garanciák megteremtését - így az ügynökügyek megnyugtató rendezését. Hozzátette, az ellenzéki egyeztetések kezdetén ismertették ezt a feltételüket az MSZP-vel, a szocialisták pedig korábbi, erről szóló nyilatkozataikat tartalmazó válaszlevelet küldtek.     Az Együtt 2014 szerint ezután az szükséges, hogy ha eljön a koalíciós tárgyalások ideje, az abban részt vevő szervezetek foglalják írásba az ügynökakták nyilvánosságra hozásának részleteit, és adjanak biztosítékot erre - közölte a volt kormányfő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?