Merre mentek a franciák?

Párizs. Rengetegen szavaztak tegnap a francia elnökválasz-tás első fordulójában. A választásra jogosultak 69,42 százaléka adta le szavazatát délután 5 óráig.

Párizs. Rengetegen szavaztak tegnap a francia elnökválasz-tás első fordulójában. A választásra jogosultak 69,42 százaléka adta le szavazatát délután 5 óráig. A voksolás lapzártánk után ért véget.

A hagyományos pártok politikai tehetetlenségével és szétesésével szemben valamennyi jelölt a politikai rendszer megújítását ígéri, a törésvonalak pedig az Európához fűződő viszonyban mutatkoztak meg. Ennek a törésvonalnak a két ellentétesen kiemelkedő pólusa lett a szélsőjobboldali, rendpárti és Európa-ellenes Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke és az Európa-barát, függetlenként induló 39 éves Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere.

A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak: Macront a választók 23-24,5 százaléka támogatta, míg Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthatott. Amennyiben ők ketten jutnak be a május 7-i második fordulóba, akkor a felmérések szerint a centrista jelölt lehet Franciaország következő elnöke; 65 százalékkal győzheti le a radikális jobboldali jelöltet. Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban. A botránya miatt a favorit helyről a harmadik helyre csúszott, a szintén Európa-párti 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit megtépázott népszerűségéből, s a voksok 19-21 százalékára számíthatott. De nem lehetett leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból történő kilépést ígérő 65 éves Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizáltak a közvélemény-kutatók. Szakértők figyelmeztettek: az utóbbi európai és amerikai választások és közvélemény-kutatások tapasztalatai alapján még az elképzelhető, hogy a két radikális, Le Pen és Mélenchon jutott be a második fordulóba, ami az Európai Unió számára katasztrófát jelenthet. A voksolás előtt ugyanis rengeteg volt a bizonytalan szavazó.

Mind a 11 elnökjelölt már délelőtt leadta a szavazatát: Emmanuel Macron az észak-franciaországi Le Toquet üdülőhelyen, ahol a centrista jelölt felesége egy családi ház tulajdonosa, Marine Le Pen pedig a közeli Hénin-Beaumont nevű kisvárosban, amely a radikális jobboldali jelölt székhelyének számít. Francois Fillon és Jean-Luc Mélenchon Párizsban szavazott, ahol a bejelentett lakcímük van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?