Merényletterv Putyin ellen?

Moszkva. Olyan információk láttak tegnap napvilágot Moszkvában, hogy pokolgépet rejtettek el Vlagyimir Putyin orosz elnök konvojának útvonalán, de „ez a feltételezés nem nyert megerősítést a környék átvizsgálása során”.

Moszkva. Olyan információk láttak tegnap napvilágot Moszkvában, hogy pokolgépet rejtettek el Vlagyimir Putyin orosz elnök konvojának útvonalán, de „ez a feltételezés nem nyert megerősítést a környék átvizsgálása során”. Ezt Szergej Gyevjatov, az államfő biztonságáért is felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) szóvivője közölte a tegnap reggeli sajtóértesülésekre reagálva. Kirill Mazurin, a moszkvai rendőrség szóvivője közleményben cáfolta az értesüléseket, s az elnöki hivatal sem rendelkezett információkkal bármiféle merénylet előkészületeiről. A Regnum című orosz hírügynökség arról számolt be rendőrségi körökre hivatkozva, hogy három fémládában mintegy negyven kilogrammnyi robbanószert találtak azon az útvonalon, amelyen Putyin naponta közlekedik a Kreml és Moszkva melletti rezidenciája között. Oroszországban egyébként titkosnak minősülnek az államfő elleni esetleges merényletkíséreltekre vonatkozó információk. Putyin elleni összeesküvésről eddig két alkalommal adott hírt a sajtó: az elnököt 2000-ben állítólag Szentpétervárott, a Néva parti város volt polgármestere, Anatolij Szobcsak temetésén, majd a Független Államok Közösségének jaltai csúcstalálkozóján akarták meggyilkolni csecsen terroristák. Tavaly az azerbajdzsán nemzetbiztonsági szolgálatok közölték az elnök bakui hivatalos látogatása előtt, hogy elfogtak egy Putyin elleni merényletet tervező, ugyancsak csecsen kapcsolatokkal rendelkező, iraki származású iszlám szélsőségest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?