Mélyül a török kormányválság

Ankara. Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes Ankarába érkezett, hogy a török katonai és polgári vezetőkkel tárgyaljon egy esetleges Irak elleni amerikai hadműveletről.

Ankara. Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes Ankarába érkezett, hogy a török katonai és polgári vezetőkkel tárgyaljon egy esetleges Irak elleni amerikai hadműveletről. Wolfowitz tegnap Bülent Ecevit kormányfővel, Sabahattin Cakmakoglu védelmi miniszterrel, és Hüseyin Kivrikoglu vezérkari főnökkel tárgyalt, ma pedig az új külügyminiszterrel, Sükrü Sina Gürellel találkozik. Ugyancsak Törökországba érkezett Marc Grossman amerikai külügyi államtitkár és Joseph Ralston tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderők parancsnoka. Törökország, Irak szomszédja ellenzi a bagdadi rendszer elleni amerikai katonai akciót, mert fél a térség stabilitásának megingásától, valamint az ország amúgy is válságban lévő gazdaságára való káros hatásától. Ankara szerint ugyanis az Irak elleni embargó 40 milliárd dollár veszteséget okozott Törökországnak, amelynek az 1991-es Öböl-háború előtt Irak fontos gazdasági partnere volt. A dél-törökországi Incirlik bázisáról indulnak mindennapos ellenőrző repülésükre azok az amerikai harci gépek, amelyek be akarják tartatni az iraki légi erővel az ország északi részére kiterjedő, Bagdad által soha el nem ismert repülési tilalmat.

Közben tovább mélyült a hetek óta tartó válság: tegnap elvesztette parlamenti többségét Bülent Ecevit kormánya, miután az általa vezetett Demokratikus Baloldal Pártjának (DSP) újabb hat képviselője mondott le mandátumáról. Ezzel a kormánykoalíció három pártjának már csak 275 mandátuma maradt az 550 fős parlamentben. A súlyosan beteg Ecevit tegnapi nyilatkozatában visszavonta korábbi ígéretét, mely szerint a bizalmatlansági indítvány előtt lemond, ha koalíciója elveszti a parlamenti többséget. A kormányszövetség vezetői tegnap összeültek, hogy az idő előtti választások időpontjáról tárgyaljanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?