Mekkai zarándoklat: megkezdődött a sátán megkövezésének szertartása

Mina |

<p>Több százezer muzulmán zarándok megkezdte a sátán megkövezésének szertartását kedden a szaúd-arábiai Mekka melletti Mína-völgyben, s ezen a napon kezdődött el az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep is, amelyet az egész iszlám világ ünnepel.</p>

Ez a rítus a zarándoklat, a háddzs befejező része Mekkában, ahová idén "csak" mintegy másfél millióan érkeztek, szemben a tavalyi 3,2 millióval.     A fehér öltözetet viselő hívők a szaúdi hatóságok által meghatározott szigorú rendben közelítik meg a sátánt jelképező kőoszlopokat. A hagyomány szerint az első napon mindenkinek hét kavicsot kell dobnia a legnagyobb, harminc méter magas oszlopra, majd másnap és harmadnap 21 kavicsot a nagy, a középső és a kis oszlopra. A hívek már hétfő este a Mekka melletti el-Muzdalifában felhalmozták a kavicsokat. Aznap megmászták az Arafát-hegyet - ez volt a háddzs csúcspontja - és elmélkedtek.       A zarándoklat egyik legveszélyesebb pillanata éppen a mínai sátánkövezés, amelynek során az elmúlt években többször is százak taposták egymást halálra.     A sátán megkövezése egybeesik az áldozati ünnep kezdetével. A zarándokok jelképesen állatokat, elsősorban birkákat áldoznak fel Ábrahám (a Koránban Ibráhim) emlékére, akinek isteni parancsra meg kellett volna ölnie egyetlen fiát. A muzulmán hagyományok szerint ez a rítus azt jelképezi, hogy Ábrahám ellenállt a sátánnak, aki háromszor is megjelent neki, hogy lebeszélje az áldozat bemutatásáról. Amikor Ábrahám mégis elhatározta magát az áldozat bemutatására, egy birkát kapott, amelyet fia helyett feláldozott.     A szaúdi hatóságok közlése szerint idén nem volt MERS-koronavírus - a közel-keleti légúti tünetegyüttes - okozta fertőzés. Az elmúlt hónapokban világszerte hatvanan, köztük Szaúd-Arábiában ötvenegyen haltak meg ebben a kórban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?