Bukarest. A státustörvényre szükség van, s az abban biztosított kedvezményeket akár az uniós hatóságokkal szemben is meg kell védeni – jelentette ki a Népszabadságnak Markó Béla.
Megvédeni a státustörvényt az EU-val szemben is
Markó Béla hangsúlyozta: a hét alapelv közül csak a hetedik – azaz, hogy a jogszabály hatálya az EU-tagállamok polgáraira nem terjed ki – veszélyes, s a szövetség ezzel nem ért egyet. „Nem kerülhet bele a törvénybe olyan kitétel, miszerint az EU-ba történő belépéskor az illető ország esetében ez a törvény érvényét veszíti. Ezt nem lehet elfogadni” – szögezte le. A politikus hangsúlyozta: érvényüket veszíthetik bizonyos rendelkezések, de a munkavállalás és a szociális kérdések, amelyekkel kapcsolatosan az EU valóban nem fogad el semmifajta diszkriminációt, már megoldódtak.
Azzal az EU-állásponttal kapcsolatban, miszerint nem lehet személyre szólóan pénzt juttatni annak, akinek a gyermeke egy bizonyos iskolába jár, mert akkor mindenkinek kell juttatni, akinek a gyermeke bármilyen iskolába jár, a szövetségi elnök leszögezte: „Ha az Európai Unió ennyire vigyáz az oktatási diszkriminációra, intézkedjék, hogy a mi gyermekeink, akik magyarul tanulnak, ne járjanak a románul tanuló gyerekeknél egy órával többet mindennap az iskolába. Ez sokkal súlyosabb, mint bármilyen pénzkérdés.” Markó szerint ez esetben az EU-nak megoldást kellene találnia a határon túli magyaroktatás hátrányos helyzetének megszüntetésére és a tankönyvhiányra.
Az RMDSZ elnöke úgy véli: az oktatási támogatások nem ellentétesek semmilyen európai elvvel. Markó Béla szerint az RMDSZ-nek nem felelne meg olyan megoldás, hogy személyek helyett intézmények kapják az oktatási támogatást. Azért sem, mert ez 2002-ben Romániában már működött, 1700 család már meg is kapta a tavalyi támogatást. „A családok nagyon várják ezeket az összegeket. És amint az oktatási támogatásra jogosultak körét kibővítették egygyerekes családokra is, megnőtt a magyarigazolványt igénylők száma” – vélte Markó. Az elmúlt esztendőben a vártnál jóval kevesebben – összesen 345 706-en – kértek magyarigazolványt Romániában, azaz a romániai magyarság 24,1 százaléka. A kérelmezők közel negyede kiskorú volt. Végül hozzátette: a státustörvény előírásait akár az uniós hatóságokkal szemben is meg kell védeni. (NSZ)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.