Megtört a Fidesz, igent mond a svéd NATO-tagságra

orban viktor k

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ma reggel a Facebookon tette közzé azt a Kövér László házelnöknek címzett dokumentumot, amelyben azt kéri, hogy a február 26-i parlamenti ülésen tűzzék napirendre a svéd NATO-csatlakozás ügyét. A levélben az is benne van, hogy a Fidesz frakciója támogatni fogja az ügyet, és hogy a kormánypárt támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást.

Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz által gyakorta hangoztatott kételyek megszűnni látszanak a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban. Már csak az a kérdés, hogy amennyiben a parlament megszavazza a ratifikációt, úgy a jelenleg ideiglenes köztársasági elnökként is funkcionáló Kövér László alá fogja-e írni azt, ő ugyanis korábban több alkalommal kifejtette, hogy nem támogatja Svédország csatlakozását a védelmi szervezethez.

Orbán Viktor már egy éve, 2023 februárjában is formálisan arra kérte a Fidesz képviselőit, hogy ratifikálják a NATO-bővítést, majd úgy tettek, mintha ebből érdemi vita alakult volna ki a kormánypárti képviselők között. Azóta is azt játsszák, hogy a frakciót megosztja az ügy, és nem akarnak eleget tenni Orbán kérésének, mondván: a svéd politikusok csúnya dolgokat mondtak a Fideszről, a magyar kormányról és a magyar demokrácia helyzetéről. A kormányfő hétvégi évértékelő beszédében már kinyilvánította, hogy tovább nem halogatják e kérdést. Ezt követően a Fidesz-frakció hirtelen észbe kapott és egyszeriben eloszlottak a kételyek, meglett a politikai akarat. Budapest korábban azt ígérte, nem lesz az utolsó, amelyik megszavazza a skandinávok tagságát, azonban végül mégis így lett.

(hvg, 444, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?