Megtiltotta a lakott területek bombázását az iraki kormányfő

Bagdad |

<p>Az iraki miniszterelnök utasította a dzsihadista fegyceresekkel harcoló hadsereget, hogy hagyjon fel a lázadók kezén lévő lakott területek bombázásával és lövetésével, megkímélendő az &quot;ártatlan áldozatok&quot; életét. Ezt Hajder el-Abádi maga jelentette be szombati sajtóértekezletén.</p>

"Két nappal ezelőtt adtam ezt az utasítást, mert nem akarunk több ártatlan áldozatot az Iszlám Állam (IÁ) által ellenőrzött területeken" - mondta. A kormányfő megvádolta az IÁ fegyvereseit azzal, hogy élő pajzsként használják a lakosságot a hadsereg előrenyomulásának akadályozására. Fogadkozott, hogy ennek ellenére a hadsereg folytatja hadműveleteit az al-Kaida terrorhálózattól elszakadt szervezet ellen, amely júniusi offenzívájában nagy területeket foglalt el Irak északi és nyugati részén. A hadsereg civileket nem kímélő taktikája már régóta felháborítja az ország szunnita kisebbségét, emiatt sokan felszabadítóként fogadják az IÁ fegyvereseit. A nemzetközi közösség pedig egyre jobban sürgeti a síita politikusok vezette kormányt, hogy jó kapcsolatot építsen ki a szunnitákkal és a kurdokkal is a szélsőségesek elleni egységes front kialakítása érdekében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?