Megszólalt Zelenszkij felesége, segítséget kér

Olena Zelenská

A háború kitörése óta első nyilvános megszólalása egy közlemény volt, amiben a háború során életüket vesztő gyerekekről írt:

  • A nyolcéves Aliz Ahtirka utcáin vesztette életét, miközben a nagyapja próbálta megvédeni;
  • Polina Kijev ágyúzása során, a szüleivel együtt vesztette életét;
  • a 14 éves Arszenijre romok omlottak, nem sikerült megmenteni az életét, mert a mentők az intenzív bombázás miatt nem jutottak el hozzá.

„Amikor Oroszország azt mondja, hogy nem folytat háborút a civilek ellen, akkor én először is ezeknek a meggyilkolt gyerekeknek a nevét kiáltom ki először” – írta Olena Zelenská. Megköszönte a nemzetközi közösség, illetve a menekülteket befogadó szomszédos országok támogatását, de férjéhez hasonlóan ő is kérte, hogy létesítsenek repüléstilalmi zónát az ország fölött. „Le kell zárni a légteret. Ha lezárják, mi megoldjuk a háborút a földön” – írta. 

(444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?