Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk

Elon Musk

Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója - derül ki a Twitter technológiai igazgatójának hétfői mikroblog-üzenetéből.

Parag Agrawal leszögezte: jóllehet Musk nem tagja a tanácsnak, ő a Twittert működtető vállalat legnagyobb részvényese, így a testület nyitott a véleményére és a javaslataira.

Musk a múlt héten vásárolta meg a Twittert működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát, azaz 73,48 millió Twitter-részvényt. Ez mintegy 2,89 milliárd dollárjába kerülhetett Musknak, aki korábban többször is panaszkodott a szólásszabadság megsértése miatt a platformon, és egy új közösségi hálózat létrehozásának a lehetőségén gondolkodik.

A vásárlást megelőzően megkérdezte Twitter-követőit, hogy a szolgáltatás vajon betartja-e a szólásszabadság elveit. Musk honlapja szerint több mint 2 millióan szavaztak, és döntő többségük, 70,4 százalékuk válasza az volt, hogy nem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?