Megkezdődött a Demjanjuk-per

Berlin |

<p>Rendkívüli érdeklődés közepette egyórás késéssel kezdődött meg hétfőn a müncheni tartományi bíróságon a háború bűncselekményekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk pere.</p>

 Az első tárgyalási napon a vádlott ügyvédei elfogultsági indítványt nyújtottak be a bíróság ellen.

Az ukrán származású 89 éves férfi a müncheni ügyészség hivatalos vádirata szerint 1943 márciusa és  szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. 
    Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy Demjanjukot 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. A vádlott - aki az első helyen áll a jeruzsálemi Simon  Wiesenthal Központ által a legkeresettebb náci háborús bűnösökről összeállított listán - tagadja bűnösségét.
    Több órával a per kezdete előtt már tolongtak az érdeklődők a bíróság épülete előtt. Az Egyesült Államokból, Izraelből, Hollandiából és több más európai országból is többen jelezték, hogy részt akarnak venni a tárgyaláson. Már előzetesen óriási botrányt váltott ki, hogy a perre több mint 200 újságíró akkreditáltatta magát, közülük azonban csak kevesebb mint 70 juthatott be a terembe, amely alig 150 férőhelyes.
    Az  első tárgyalási napon Demjanjuk ügyvédei elfogultsági keresetet nyújtottak be a bíróság ellen. Arra hivatkoztak, hogy védencük - akit egyfajta ággyá alakított kerekesszékben toltak be a terembe - nem bízik a bíróságban, illetve az ügyészségben.  Ennek alátámasztására azt hozták fel, hogy korábbi náci háborús perekben egykori SS-alkalmazottakat felmentettek, mivel parancsot teljesítettek. Információk szerint az ügyvédek Demjanjuk "ártatlanságát" igyekeznek hangoztatni, megkérdőjelezve az ellene felhozott bizonyítékok hitelességét, továbbá azt állítva, hogy védencük az adott helyzetben nem tett mást, csak parancsot teljesített.  
    A bírósági tárgyalást több évtizedes jogi huzavona után előzte meg.
    Az Ukrajnában született Ivan Demjanjuk 1942-ben a szovjet hadsereg katonájaként esett német fogságba, ahol a vádirat szerint a nácikkal való együttműködés mellett döntött. A háború után a John nevet felvéve 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, múltja miatt azonban Washington számára egyre kényelmetlenebbé vált. Az Egyesült Államok kiadta őt Izraelnek, ahol előbb halálra ítélték, végül azonban bizonyítékok hiánya miatt felmentették. Ezután visszatérhetett az Egyesült Államokba. Később viszont újabb vizsgálat derített fényt arra, hogy Demjanjuk valóban egy, az SS-nek alárendelt ukrán egység tagja volt, s őrként teljesített szolgálatot a sobibóri megsemmisítő táborban.
    A müncheni ügyészség ez év márciusában adott ki elfogatóparancsot Demjanjuk ellen, és az Egyesült Államok hosszú bírósági huzavona után májusban toloncolta ki őt. Később a német alkotmánybíróságon panaszt emelt a kitoloncolás ellen, azt állítva, hogy az amerikai hatóságok megsértették alapvető jogait, ezt azonban a karlsruhei bírói testület elutasította.  
    Az ügyészség több magánszemélynek is lehetővé tette, hogy a perben magánvádat emeljenek Demjanjuk ellen. A szóban forgó személyek Hollandiában, az Egyesült Államokban, illetve Németországban élnek, többségüket ügyvédeik képviselik a per során. A magánvádlók esetében egykori túlélőkről, illetve olyan személyekről van szó, akik annak idején rokonaikat vesztették el az egykori náci haláltáborban.
    Az ügyészség júliusban úgy foglalt állást: az idős és beteg John Demjanjuk általános egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé állítsák. Az orvosok ugyanakkor azt javasolták: naponta kétszer 90 percre korlátozzák a 89 éves férfi ügyében lefolytatandó tárgyalás idejét, hogy Demjanjuk szellemi képességei teljes birtokában figyelemmel kísérhesse a per menetét.
    Demjanjuk tagadja bűnösségét. Azt állítja, hogy a szovjet hadsereg katonájaként 1942-ben német fogságba esett, 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze sincs a holokauszthoz.
    A Demjanjuk ügyében hétfőn kezdődött bírósági tárgyalás minden valószínűség szerint a legutolsó olyan per lesz, amely ilyen "nagy horderejű", feltételezett náci háborús bűncselekményt vizsgál. Szakértők hosszú perre számítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?