Megjelent a News of the World utódja

London |

<p>Megjelent vasárnap a telefonlehallgatási botrány miatt tavaly szinte egyik pillanatról a másikra felszámolt egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World utódja, amely nem más, mint a The Sun újonnan elindított vasárnapi kiadása.</p>

A News of the World az ausztrál-amerikai médiamágnás, Rupert Murdoch brit sajtóbirodalmának hétvégi lapja volt, és gyakorlatilag a The Sun vasárnapi testvérlapjának számított.

A The Sun eddig csak hétfőtől szombatig jelent meg, Murdoch azonban a hónap közepén Londonban bejelentette, hogy a News of the World utódjaként a cég hamarosan megjelenteti a The Sun vasárnapi változatát. Ennek első, hárommillió példányban kinyomtatott kiadása került az újságosstandokra vasárnap.

A Murdoch-csoport brit újságportfoliójába tartozik még a tekintélyes The Times és vasárnapi változata, a The Sunday Times is.

A globális sajtó- és médiacsoport nagy-britanniai érdekeltsége, a News International a News of the World botrányának tavaly nyári kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 évvel korábban alapított vasárnapi 
bulvárlapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával és csaknem 8 milliós olvasótáborával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt.

A News of the World 1843 óta tavalyi felszámolásáig minden hétvégén megjelent.

A lap bezáráshoz vezető súlyos sajtóetikai botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a News of the World - sztorivá gyúrható exkluzív értesülések reményében - néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves angol kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

A hatósági gyanú szerint a News of the World az évek során ezenkívül legalább négyezer magánszemély és közéleti személyiség, köztük a királyi család tagjai, vezető politikusok, a celebvilág legnagyobb sztárjai, sőt az iraki és az afganisztáni frontokon elesett katonák és hozzátartozóik, valamint a 2005. júliusi londoni terrortámadásban meghaltak és családtagjaik mobiltelefonjait is lehallgathatta.

Az ügyben jelenleg több szerteágazó vizsgálat folyik, amelyek kiterjednek most már arra a gyanúra is, hogy a Murdoch-lapok - és esetleg más újságok is - bizalmas információk fejében magas rangú rendőrtiszteket, kormányzati tisztviselőket fizethettek le az elmúlt években.

A párhuzamosan zajló rendőrségi vizsgálatok során eddig összesen 36 személyt vettek őrizetbe. Köztük van a The Sun tíz egykori és jelenlegi munkatársa, valamint Andy Coulson, David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök korábbi sajtófőnöke, aki egykor a News of the World főszerkesztője volt.

Coulson foglalkoztatása miatt Cameron az ellenzék támadásainak pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben is. Az ezekről előkerült újabb bizonyítékok miatt Andy Coulsonnak már tavaly januárban távoznia kellett a Downing Streeten betöltött kommunikációs igazgatói állásából.

A The Sun eddig a világ legnagyobb bulvárnapilapja volt, 2,7 milliós napi átlagos példányszámmal és 6-7 millió rendszeres olvasóval. Médiaelemzők előrejelzései szerint a vasárnapi változat a nyomtatott sajtótermékek folyamatosan csökkenő példányszáma ellenére is valószínűleg sikeres lesz.

A piaci siker érdekében a vasárnapi The Sun máris kíméletlen árversenybe kezdett a konkurenciával: első, 92 oldalas kiadásának egy-egy példányát mindössze 50 pennyért  árulja, miközben az egyik legnagyobb versenytárs, a Mail on Sunday 1,50 fontba kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?