Megjelent a Népszabadság – Fedél Nélkül

Budapest |

<div>Ma reggel fél tíztől kapható a Fedél Nélkül, 12 oldalas Népszabadság-melléklettel.</div>

A budapesti hajléktalanok lapját most a Népszabadság munkatársai készítették, rengeteg vendégszerzővel. A lapban Az elbocsátás balladája címmel írást közöl Tamás Gáspár Miklós, írt bele Dés Mihály és Papp Gábor Zsigmond, érzelmes vallomást írt Tamás Ervin, a lap egykori főszerkesztője, és Uj Péter.A lap munkatársai arról vallanak, hogyan élik meg a lap megszűnését, és hogyan próbálják magukat túltenni azon, hogy ilyen mértékben becsapták őket. Elhitették velük, hogy visszaköltöznek régi székházukba, miközben a „senki földjére lökték őket”. És arról is írnak, hogy milyen érzés, amikor az embert egyik napról a másikra eltapossák, és hirtelen nem kér belőlük a saját hazájuk.A szerkesztőség munkatársai elmondták, nekik ez a lapszám a gyászmunka része, és inkább az otthontalanságról szól. Fontos volt számukra, hogy előfizetőik, és akik szerették a lapot, kézbe tudjanak venni valamit. „Ne rogánozást és matolcsyzást várjanak az újságtól: igazodva az anyalap szellemiségéhez, elsősorban a hajléktalanság és a szegénység körül forog a szó, azonban az írások a legkevésbé sem nélkülözik az áthallásokat és a politikai állásfoglalást” – írta a Népszabi szerkesztősége a Facebook-oldalán. Az index.hu ismertetése szerint a lapban a Népszabadság elmúlt 25 évének legismertebb fotóiból válogattak, amelyekkel a fotósok Sajtófotó-díjat nyertek. Többek között Teknős Miklós, Erdei Katalin, Gárdi Balázs és Bócsi Krisztián képei is láthatók.A ma 12 ezer példányban utcára kerülő Fedél Nélkült a fényképes igazolványt viselő árusoktól lehet megvásárolni, a legbiztosabban a nagyobb budapesti forgalmi csomópontokban, és azokon a helyeken, ahol máskor is árulnak. A lapot továbbra is becsületkasszás rendszerrel lehet megvásárolni, a bevétel pedig adományként a hajléktalanokhoz kerül. Az alkalom egyszeri, tehát először és utoljára jelenik meg ilyen formában a Fedél Nélkül. A lap megjelenését egy civil szervezet finanszírozta. A Népszabadság mai különszáma 12 ezer példányban jelenik meg, ha minden példány elfogy, utánnyomás lesz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?