A Népszabadság kivégzése – szociokrimi a lap utolsó fő-szerkesztőjétől

A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet szerkesztője, Király Levente szerint ez egy olyan krimi, amelynek már az elején tudjuk, ki a gyilkos.

Éveken át többen biztattak, hogy írjak már egy könyvet, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz az. Tavaly október 8-án, amikor a Népszabadságot bezárták, rádöbbentem, hogy meg kell írnom ezt a történetet, ha lezárul. Mert főszerkesztőként belülről láttam a folyamatokat, amelyek befolyásolták a lap sorsát, és belülről voltam tanúja a kivégzésnek.

Annak idején több héten át pislákolt a remény, hogy meg lehet menteni a lapot. Aztán volt egy pont, amikor elhangzott, hogy a Népszabadságnak vége. Mi történt akkor?

Azt, hogy a lap megszűnt, már október 8-án tudtuk, hiszen módszeresen kigondolt terv alapján gyújtották ránk a házat. Viszont amikor az ember pánikszerűen dolgozik, tárgyal, nyilván táplálnia kell azt a tudatot, hogy a Népszabadság valamilyen formában túlélhet. Októberben azt mondtam, hogy ennek a kérdésnek legkésőbb november végére el kell dőlnie, hiszen ennél tovább nem lehet összetartani a gárdát. Aztán a harmadik-negyedik komoly üzletember is azt mondta nekem, hogy lenne rá pénze, szeretné is megmenteni a lapot, viszont fél a hatalom retorziójától, annak ellenére, hogy feddhetetlen, azaz nem találnának nála semmit. Viszont folyamatos vegzálásnak lenne kitéve, forogna a neve a médiában, bemocskolnák, aminek hatására az üzleti partnerei elfordulhatnak tőle. És ezt a kockázatot nem vállalja. Nos, akkor ki kellett mondanom, hogy nincs tovább. Ez nagyjából november közepén volt. Ráadásul a felfüggesztett Népszabadság akkori tulajdonosa, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus nyilvánvalóvá is tette, hogy nem indítja újra a lapot, és nem adja oda senkinek a Népszabadság névhez kötődő védjegyhasználati jogokat. Ez tehát az üzleti életben elég gyakori „megveszem, hogy megszüntessem” esete volt.

Nekem úgy tűnt, a szerkesztőségben mindenkit hideg zuhanyként ért, hogy egyik napról a másikra nem mehetett be az épületbe. Hogyan lehetséges, hogy tapasztalt újságírók nem szimatolták ki, mi készül ellenük?

Nagyon kevesen tudtak erről a tervről. Gondolom, benne volt a tulajdonos, a politika szereplői, talán egész magas szinten, és szűk körben, kivégzésszerűen csinálták meg. Épp az volt a cél, hogy ne tudjunk róla. A Dunába lőtt emberek közül sem tudta senki, mi következik, amikor a partra terelték őket. Csak azt érezhették, amit én is: hogy itt valami nem stimmel. A bezárás előtt két-három héttel hallottam kormányzati körökből, hogy van ilyen opció is. Egyébként olyan opció is volt, hogy a lapot megveszik és átfazonírozzák, átviszik jobboldalra, mint az Origót vagy a TV2-t. Akárkinél tapogatóztam ez ügyben, mindenütt azt mondták, hogy megszüntetni nem merik a lapot, az azért túl durva lépés lenne. Végül mégiscsak megtették. A legrosszabb sejtéseink tehát megvoltak, de mi sem hittük, hogy ilyesmi lehetséges. De ha el is hittük volna, tehetetlenek lettünk volna, mert nem volt mögöttünk senki. A tulajdonos ezt eldöntötte, a cégvezetés ki volt szolgáltatva a tulajdonosnak, mi meg ott álltunk egyedül. Nem volt senki és semmi, ami megvédett volna minket.

Hogy néz ki jelenleg a magyar médiapiac?

Tele van propagandagépezetekkel. A hatalom célja, hogy a független, kritikus hangú orgánumokat víz alatt tartsa, és csökkentse a számukat. Ezzel párhuzamosan hatalmas kormányközeli médiafölény alakul ki, az ellenzéki sajtónak mind kevesebb tere marad. Rendkívül súlyos csapásokat szenvedett el a magyar média az elmúlt három évben. Ez az egész egy putyini, erdogani sajtóirányítás felé halad, ha nem érkezett már meg oda.

Mi kell ahhoz, hogy a népnek elege legyen ebből? A Népszabadság likvidálása ellen nem tüntettek naponta ezrek az utcákon, nem volt akkora felháborodás, mint nemrég a CEU-törvény kapcsán.

A parlament előtt volt egy nagyobb tüntetés még aznap este, amikor nyilvánosságra került a hír, de az tény, hogy nem tartott sokáig a felháborodás. Ha továbbra is ilyen atomizált formában és egységes stratégia nélkül működik az ellenzék, illetve a tüntetések szervezői, akkor a leghamarabb a következő választásokon változhat a jelenlegi helyzet.

Mi volt a célja ezzel a könyvvel?

Időrendi sorrendben írtam le az eseményeket, rengeteg sztorival, nyilatkozattal, dialógussal megspékelve. Szerettem volna, ha az olvasó számára nemcsak az derül ki, miért szűnt meg a Népszabadság, hanem a háttérben zajló mozgásokat is érzékeli, illetve azt, hogy kiket milyen érdekek vezéreltek, ki kit befolyásolt a döntésben.

Senki sem akarta még beperelni önt?

Egyelőre nem, de aki akar, úgyis be fog perelni. Természetesen látta jogász a kéziratot, és rendben találta. Vannak benne keményebb állítások, amelyek egyes személyeket nagyon mélyen érinthetnek. De ahol dolgoznak, ott a forgács is hullik...