Megint körbezárták Arafatot

Rámalláh/Jeruzsálem/Washington.

Legalább 32 ember – közöttük sok gyerek – megsérült vasárnap a Dzsabalíja menekülttáborban bekövetkezett robbanás miatt. Összeomlott egy háromemeletes épület, hat szomszédos ház megrongálódott. A palesztin rendőrség megkezdte a vizsgálatot a robbanás okának kiderítésére.ČTK/AP-felvétel Rámalláh/Jeruzsálem/Washington. Miközben Ariel Saron Izraeli kormányfő az USA-ba érkezett, hogy immár hatodszor találkozzon George Bush elnökkel, az izraeli csapatok nagyszámú harckocsi és két harci helikopter támogatásával ismét benyomultak a ciszjordániai Rámalláhba, és körbezárták Jasszer Arafat palesztin elnök főhadiszállását. A vasárnap alakult új palesztin kormány első ülését el is halasztották az izraeli behatolás miatt.

Jászir Abed Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter közölte: Arafat, aki a körbezárt főhadiszállásán tartózkodik, sértetlen. Hozzátette ugyanakkor, hogy a izraeli hadsereg megrongált több épületet is a főhadiszállás területén. Rabbo bűntettnek nevezte a Rámalláhba történt benyomulást. „Mindez Saron kísérlete arra, hogy meghiúsítson bármiféle törekvést a politikai tárgyalások újrafelvételére. Az amerikaiak azáltal, hogy nem emelnek szót a benyomulás ellen, csak bátorítják Saront arra, hogy végigvigye katonai tervét” – tette hozzá. A palesztin miniszter szerint a mostani az utóbbi hetek legjelentősebb izraeli hadművelete, s valójában Saron válasza az új palesztin kormány megalakítására. Egyébként az izraeli harckocsik egy héten belül már másodszor kerítették körül Arafat főhadiszállását. Az izraeli közszolgálati rádió 15 palesztin letartóztatásáról adott hírt.

Az átalakítás után a palesztin kabinetnek az eddigi 31 helyett 21 tagja van, s első ízben hoztak létre belügyminisztériumot. Az átmeneti kormány feladata a 2002 végére, illetve 2003 elejére kitűzött helyhatósági, törvényhozási és elnökválasztások előkészítése lesz. Az új kormány teljes listáját még nem hozták nyilvánosságra, de az AFP értesülése szerint megmarad a posztján Nabíl Saat tervezési és nemzetközi együttműködési miniszter, Szaeb Erakat, a helyi kormányzati ügyek minisztere és Mahir el-Maszri kereskedelmi és gazdasági miniszter. Muhamad Zuhdi an-Nasasibi pénzügyminiszter helyét Szalam Fajad veszi át. A legnagyobb változás a belügyi tárca létrehozása, amelynek tulajdonosa Abdelrazak al-Dzsahija tábornok. A 73 éves volt gerillaparancsnok fő feladata, hogy a mintegy tucatnyi biztonsági szolgálatból egyetlen kisebb létszámú, ugyanakkor hatékonyabb biztonsági szolgálatot hozzon létre.

A palesztin biztonsági szolgálat a szélsőséges Iszlám Dzsihád két magas rangú vezetőjét tartóztatta le Gázában. A 42 esztendős Mohammed Hindit és a 43 éves Abdallah al-Saamit, a szervezet szóvivőjét azzal gyanúsítják, hogy bűnrészesek az Észak-Izraelben június 5-én elkövetett öngyilkos merényletben, amelyben a merénylőn kívül 17 ember meghalt. A zsúfolt autóbusz elleni támadás szerzőjeként az Iszlám Dzsihád jelentkezett. A palesztin vezetés közvetlenül a merénylet után adott parancsot a Dzsihád-vezetők letartóztatására. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?