Megindultak a Wagner-konvojok az orosz határ felé

wagner csoport

Az ukrán Nemzeti Ellenállási Központ meg nem nevezett fehérorosz forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy néhány Wagner-konvoj Oroszország felé tart – írja a BBC.

„A konvojok valószínűleg az orosz határ felé indultak, de a fehérorosz különleges erők megpróbálják megakadályozni a járművek távozását” – írták pár órával a légikatasztrófa után. A hírt nem erősítették meg független források. A wagneresek már nem rendelkeznek anyni nehézfegyverzettel, mint a június 24-i puccskísérletük idején.

A repüléskövetési adatok szerint az Embraer Legacy 600-as gép – ami szerdán zuhant le Moszkvától északra, feltételezhetően Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezérrel a fedélzetén – a baleset előtti utolsó 30 másodpercig semmilyen, problémára utaló jelet nem mutatott Ian Petchenik, a Flightradar24 munkatársa közölte: a magánrepülő hirtelen kezdett lefelé ereszkedni, körülbelül 30 másodperc alatt pedig több mint 8000 métert zuhant. „Bármi is történt, gyorsan bekövetkezett” – mondta Petchenik. A brazil székhelyű Embraer Legacy 600 2002-ben állt szolgálatba, eddig csaknem 300 sugárhajtású repülőgéppel. Több mint 20 évnyi szolgálata során mindössze egyetlen balesetet szenvedett, és azt is emberi mulasztás, nem pedig mechanikai meghibásodás okozta.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sky News szerint a légikatasztrófa idején éppen egy koncerten múlatta az időt, amit a szovjet csapatok kurszki csatában aratott győzelmének 80. évfordulója alkalmából szerveztek. Putyin mindeddig nem nyilatkozott az ügyben, ám közismert a jelentős események utáni „kivárásról”, ritkán reagál azonnal. A Kreml sem kommentálta a történteket.

(Npsz, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?