Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület az Amazonas vidékén

erdoirtas

Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) előzetes adatai szerint.

Az intézet műholdas megfigyelő rendszere 2255 négyzetkilométernyi erdőség kiirtását regisztrálta júliusban szemben a tavaly júliusban észlelt 597 négyzetkilométerrel.

Az idén júliusban kiirtott erdőterület majdnem akkora, mint Luxemburg területe és a legmagasabb havi erdőirtás, amelyet az INPE megfigyelő rendszere az elmúlt években regisztrált.

Az Amazonas a világ legnagyobb esőerdője, a világ tüdejének is nevezik, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyel el. Brazília területén terül el az esőerdő mintegy 60 százaléka.

Az erdőirtás felgyorsulásért környezetvédők és kutatók Jair Bolsonaro januárban hivatalba lépett új köztársasági államfőt hibáztatják, mondván, bátorítja a fakitermelést és az állattartókat a térség gazdasági fejlesztése céljából.

Bolsonaro élesen bírálta a INPE által már korábban bemutatott adatokat, mondván azok pontatlanok és ártanak a dél-amerikai ország hírnevének. Csütörtökön közölte, hogy leváltja az intézet igazgatóját, Ricardo Galvaót, aki pénteken távozott is posztjáról.

Az űrügynökség és független szakértők, valamint környezetvédők azonban megvédték az adatok pontosságát. Galvao a Reuters brit hírügynökséggel szombaton közölte: meg fogja védeni az adatokat, amelyek tagadhatatlanul kimutatják a fakitermelés megugrását a térségben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?