Megbukott a dél-koreai elnök

Szöul. A dél-koreai alkotmány-bíróság tegnap egyhangúlag jóváhagyta a korrupciós botrányba keveredett elnök eltávolításának a parlament által decemberben elkezdett folyamatát, így Pak Gun Hje kénytelen végleg lemondani tisztségéről.

Szöul. A dél-koreai alkotmány-bíróság tegnap egyhangúlag jóváhagyta a korrupciós botrányba keveredett elnök eltávolításának a parlament által decemberben elkezdett folyamatát, így Pak Gun Hje kénytelen végleg lemondani tisztségéről. A döntés ellen több ezren tüntettek, két demonstráló életét vesztette.

A különleges ügyészség a 2013 februárja óta hivatalban lévő Pak Gun Hjét – az ország első női államfőjét – többek között korrupcióval, befolyással való üzérkedéssel és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja. Az ügy főszereplője Pak bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil, aki kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, köztük a Samsungtól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Az alkotmánybíróság döntését követően rögtön teljes készültségbe helyezték a dél-koreai főváros rendőrségét. A szöuli média jelentése szerint mintegy 20 ezer rendőrt mozgósítottak az alkotmánybíróság épülete és a közintézmények védelmére.

Tomboltak a tüntetők

Az alkotmánybíróságnál Pak több ezer támogatója gyűlt össze, s az elnök végleges eltávolításának hírére egyesek megtámadták a rendőröket, és felmásztak a buszok tetejére, amelyekkel a hatóság körbevette a bíróság épületét. A tüntetők közül ketten életüket vesztették. Egyikük egy 72 éves férfi, aki felmászott egy rendőrbuszra és leesett, beverte a fejét, majd erősen vérezni kezdett. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni. Tíz embert vittek kórházba, a másik haláleset okáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

Pak pártja tudatta: „alázatosan elfogadják” az ítéletet. Az államfő szóvivője azt közölte, hogy Pak egyelőre – biztonsági okokból – nem hagyja el az elnöki rezidenciát, a Kék Házat. A hivatalából eltávolított államfőnek van egy magánrezidenciája Szöul egyik gazdag déli kerületében, Kangnamban, és ha távozik a Kék Házból, odaköltözik majd. A szóvivő azt mondta, hogy Pak nem készül hivatalos közleményt kiadni a személyét érintő bírósági döntéssel kapcsolatban. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint az alkotmánybíróság döntése nyomán Pak nem részesülhet majd az elnököknek járó nyugdíjban. A volt államfők kiváltságairól rendelkező törvény szerint ha egy elnököt alkotmányos felelősségre vonást célzó indítvány révén eltávolítanak hivatalából, a későbbiekben a testőrök biztosítását leszámítva más különleges bánásmód nem illeti meg.

Készenlétben a hadsereg

A dél-koreai hadsereg bejelentette, az elnök leváltása nem befolyásolja a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer vitatott telepítését, amely hétfőn vette kezdetét. Han Min Ko védelmi miniszter pedig a feszültség miatt utasította a hadsereget: készüljenek fel arra, hogy megakadályozzanak minden észak-koreai provokációt, ha Phenjan ki akarná használni a Dél-Koreában kialakult instabil átmeneti állapotot. A kommunista Észak-Korea állami hírügynöksége tőle szokatlan gyorsasággal számolt be az ítéletről, s azt írta: Pak most már nem több, mint egy „közönséges bűnöző”. Az USA szöuli nagykövetségének szóvivője leszögezte: Washington továbbra is „rendületlen szövetségese, barátja és partnere” Dél-Koreának. Az országban 28 500 amerikai katona állomásozik. A szakértők többsége szerint május 9-re írják ki a dél-koreai elnökválasztást, amelynek fő esélyese a liberális Mun Dzse In emberi jogi aktivista, aki a legutóbbi, 2012-es voksoláson Pak fő riválisa volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?