Még több száz német van Afganisztánban

Afganisztán k

A német hadsereg (Bundeswehr) kabuli kimenekítő műveletének lezárása után is még több száz német állampolgár van Afganisztánban, a német állam védelmére jogosult afgánok száma pedig meghaladja a tízezret a külügyminisztérium pénteken közölt adatai szerint.

A tárca szóvivője, Christopher Burger Berlinben a szövetségi kormány tájékoztatóján elmondta, hogy továbbra is folyamatosan emelkedik az Afganisztán elhagyásának szándékával a külügyminisztériumnál jelentkezők száma, így egyre több emberről tudnak.

Németek és afgán állampolgárok is jelentkeznek. A legutóbbi, csütörtöki összesítés szerint nagyjából háromszáz német tartózkodik Afganisztánban, az evakuálásra és németországi vízumra jogosult afgán állampolgárok száma pedig tízezer felett van.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány eredetileg összesen tízezer ember – németek és afgánok – kimenekítésére indította a kabuli nemzetközi repülőtér biztonsági helyzete miatt csütörtökön lezárt katonai műveletet, a szóvivő elmondta, hogy a szövetségi parlament (Bundestag) jelentősen szélesítette a jogosultak körét.

A német állam így a Bundeswehr, a segélyszervezetek és más német szervezetek helyi munkatársai és közvetlen családtagjaik mellett különösen veszélyeztetett embereknek is biztosíthat védelmet.

A katonai művelettel 5347 embert juttattak ki Kabulból. Ezt a számot azonban nem lehet egyszerűen levonni a védelemre jogosultak teljes számából, mert a kimenekítettek között németek és afgánok mellett 43 másik országból is voltak állampolgárok – fejtette ki a szóvivő.

Azokkal az amerikai sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az amerikai csapatok átadhatták a táliboknak a távozni szándékozók nevét tartalmazó listákat, elmondta: semmi nem utal arra, hogy az amerikai partnereken keresztül a tálibokhoz jutottak volna adatok a külügyminisztériumi névjegyzékekből, a német szervek pedig egész biztosan nem adtak át ilyen listákat az új kabuli vezetésnek.

Steffen Seibert kormányszóvivő a tájékoztatón kiemelte: a német kormány mindent megtesz azért, hogy a német állam segítségére jogosultakat mind kijuttassa Afganisztánból.

A kabuli reptérnél csütörtökön elkövetett pokolgépes merényletekről azt mondta: nem is lehet szavakba foglalni, mennyire embertelen és alávaló a biztonságra és szabadságra vágyó emberek elleni támadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?