Martics lövette Zágrábot

Belgrád. Milan Martics, a néhai Krajinai Szerb Köztársaság volt elnöke beismerte, hogy ő adott parancsot Zágráb lövetésére. Személyesen rendelte el a horvát főváros lövetését, de azért tette, mert amikor a horvát haderő megtámadta Krajinát, a menekülő szerbek kelepcébe kerültek.

Belgrád. Milan Martics, a néhai Krajinai Szerb Köztársaság volt elnöke beismerte, hogy ő adott parancsot Zágráb lövetésére. Személyesen rendelte el a horvát főváros lövetését, de azért tette, mert amikor a horvát haderő megtámadta Krajinát, a menekülő szerbek kelepcébe kerültek. A horvátok csak a főváros megtámadása után ültek le tárgyalni és engedélyezték, hogy a krajinai szerbek, köztük asszonyok és gyerekek, a Száva felé menekülve, a boszniai Szerb Köztársaság érintésével eljuthassanak Szerbiába. Martics állítja: ha nem lövette volna kétszer Zágrábot, akkor legalább tízezer szerb halt volna meg; így is életét vesztette több száz menekült, akiket nem kíméltek a horvát katonák. Milan Martics az 1991-ben kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaságnak volt az elnöke. 1995 júniusában emeltek ellene vádat, amely szerint 1995 májusában kétszer is parancsot adott Zágráb lövetésére. A horvát főváros elleni rakétatámadásokban hét polgári személy életét vesztette és kéttucatnyian megsebesültek. A Krajinai Szerb Köztársaságot a horvát haderő számolta fel 1995-ben, a Villám és a Vihar fedőnevű hadművelet során. Martics közölte: naivan hitt abban, hogy a Krajinai Szerb Köztársaság egyesül Szerbiával, és valamiféle csonka Jugoszlávia jön létre. Martic önként vállalta, hogy a hágai törvényszék elé áll, de nem készül a védekezésre, nem tartja magát bűnösnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?