Márciusban csökkentek a globális élelmiszerárak

Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára márciusban februárhoz képest.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint márciusban az átfogó árindex 126,9 pont lett, ami 2,8 pont (2,1 százalék) csökkenés februárhoz viszonyítva. Ez volt a 12. egymást követő havi csökkenés.

A márciusi csökkenéssel együtt az index már 32,8 ponttal (20,5 százalékkal) távolodott el a 2022 márciusában elért csúcsától.

Az átfogó mutató márciusi gyengülését a gabona-, a növényi olaj- és a tejárindex csökkenése okozta, míg a cukoré és a húsé emelkedett.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindexe márciusban átlagosan 138,6 pont volt, 8,2 ponttal (5,6 százalékkal) alacsonyabb a februárinál és 31,6 ponttal (18,6 százalékkal) alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Valamennyi gabonaféle ára csökkent, különösen kiemelkedett a búza 7,1 százalékos esése a bőséges globális kínálat és az exportőrök közötti erős verseny hatására.

A növényiolaj-árindex márciusban átlagosan 131,8 pont volt, ami 4,1 pontos (3 százalékos) havi csökkenés, és 47,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Márciusban különösen a szója-, a napraforgómag- és repceolaj világpiaci ára süllyedt, ellensúlyozva a pálmaolaj drágulását.

A tejtermékek árindexe márciusban átlagosan 130,3 pont volt, 1,1 ponttal (0,8 százalékkal) alacsonyabb a februárinál, és egyben 14. hónapja a legalacsonyabb. Márciusban a sajtok és a tejporok ára csökkent, ugyanakkor a vajé emelkedett.

A FAO húsárindexe márciusban átlagosan 113 pont volt, minimálisan, 0,9 ponttal (0,8 százalékkal) magasabb a februárinál. Márciusban nyolc hónapja tartó árcsökkenés szakadt meg. Éves összevetésben a húsárindex 6,3 ponttal (5,3 százalékkal) maradt el a tavaly márciusitól. Idén márciusban a baromfihús nemzetközi ára már a kilencedik egymást követő hónapban esett, miközben a sertés- és szarvasmarhahús világpiaci ára nőtt.

A FAO cukorárindexe átlagosan 127 pont, 2016. októbere óta a legmagasabb volt idén márciusban és 1,8 ponttal (1,5 százalékkal) felülmúlta a februárit.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 143,7 pont volt, 18 ponttal (14,3 százalékkal) magasabb 2021-hez képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?