Mandela búcsúja a közélettől

Fokváros. Az iraki háborút és a cinizmust bíráló beszéddel búcsúzott el tegnap a közélettől Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, az apartheid elleni küzdelem vezéralakja.

Fokváros. Az iraki háborút és a cinizmust bíráló beszéddel búcsúzott el tegnap a közélettől Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, az apartheid elleni küzdelem vezéralakja. A fokvárosi parlamentben mondott búcsúbeszédében dicsérettel emlegette hazája sikereit a több emberfajta által közösen lakott demokrácia kialakításában, s a világ számára ebből fakadó ösztönző erőt ellentétbe állította a cinizmussal, amit az iraki háború hozott magával. Mandela idén júliusban tölti be a 86. évét, és egyre törékenyebbnek tűnik. Most bejelentette, hogy ez az utolsó felszólalása a törvényhozásban, s munkatársai is megerősítették, hogy nagyon határozottan le akarja csökkenteni közéleti tevékenységét. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?