Maláj utasszállító - a malajziai szakértők még nem voltak a katasztrófa helyszínén

Szingapúr |

<p>A szeptember 8-án Ukrajnába érkezett 30 fős malajziai kutatócsoport még mindig nem tudott eljutni a malajziai légitársaság katasztrófájának kelet-ukrajnai helyszínére, de nem veszítették el a reményt, hogy mihamarabb lehetőségük lesz erre - közölte csütörtökön Szingapúrban a malajziai védelmi miniszter.</p>

Hishamuddin Hussein emlékeztetett arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőire rálőttek legutóbbi ellenőrző körútjuk során a Boeing-777-es gép lezuhanásának körzetében.

    "A helyzet változatlanul veszélyes, nem teszi lehetővé a szakértők számára az odajutást. De nem veszítettük el a reményt, hogy mihamarabb elutazhatnak a helyszínre" - hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta, az ausztrál, malajziai és holland szakértőkből álló nemzetközi csoport "fogja megállapítani, mikor nyílik lehetőség arra, hogy minimális kockázat mellett elutazhassanak a katasztrófa helyszínére".

    A malajziai védelmi miniszter, akinek rokonai is meghaltak a repülőszerencsétlenségben, a hónap elején Kijevben és Moszkvában is tárgyalt, kérve a vizsgálóbizottság eljutásának lehetővé tételét a gép lezuhanásának helyszínére, Donyeck térségébe, és ott felkutathassák a még esetleg ott maradt tetemeket.

    A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatán, amelyet július 17-én minden valószínűség szerint lelőttek, 43 malajziai állampolgár tartózkodott. Közülük eddig 34 áldozat földi maradványait szállították haza. A tragédiában összesen 298-an vesztették életüket, többségük holland állampolgár volt.

    A vizsgálatot végző Holland Biztonsági Testület szeptember 9-én közzétett előzetes jelentése szerint a Boeing-777-es több, kívülről érkező, nagy mozgási energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt Délkelet-Ukrajna felett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?