Magyar választás: vasárnap éjjel nem lesz végeredmény

MTI-ÖSSZEFOGLALÓBudapest. Már 50 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggel óta, a visszaérkezett iratok ötöde érvénytelen.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. Már 50 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggel óta, a visszaérkezett iratok ötöde érvénytelen. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az április 6-i országgyűlési választáson. Az NVI szerint a csaknem 200 ezer választásra jogosult levélszavazó közül már 97 ezren leadták szavazatukat.

Ma 16 órakor lezárul az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak névjegyzéke, ezt követően abba senkit – így a vasárnapig lakcímet létesítőket – sem lehet felvenni. A szavazásra jogosultakról folyamatosan vezették a központi névjegyzéket: átvezették benne, ha valakinek megszűnt a választójoga vagy éppen visszakapta, átköltözött másik településre, vagy jelezte, hogy külföldön kíván szavazni, esetleg Magyarországon, de egy másik településen. A névjegyzékkel kapcsolatban az ötpárti ellenzéki szövetség éppen tegnap szólította fel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy vizsgáltassa felül azoknak a választópolgároknak az adatait, akik az elmúlt hónapokban új állandó lakóhelyre jelentkeztek be. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: céljuk, hogy a vizsgálatot azokban a választókerületekben folytassák le, ahol – az országos tendenciával ellentétben – nőtt a szavazópolgárok száma az utóbbi hónapokban. A szocialista politikus rámutatott: miután felhívták a figyelmet arra, hogy Zuglóban az új bejelentkezők miatt több százzal nőtt az állandó lakóhellyel rendelkezők száma, március 30. és április 2. között 240-nel csökkent ez a szám.

Vasárnap éjjel, a szavazatok nagy részének feldolgozása után a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) bejelenti a nem hivatalos eredményt; a jogi végeredmény április 25-re várható – erről a testület elnöke, Patyi András beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az NVB az országos választási lista végeredményét állapítja meg, legkésőbb a szavazási napot követő 19. napon, tehát április 25-ig. Várható, hogy a jogorvoslati kérelmek miatt a listás végeredményt valóban csak ebben az időpontban tudják rögzíteni. Vasárnap késő este a választási rendszer közölni fogja azokat az adatokat, amelyek a szavazólapok minimum 90%-ának feldolgozása után mutathatók ki. A számokat nyilvánosan bejelentik, mert önmagukban is komoly információs értékkel bírnak. A szavazás napján ugyanakkor még nem ismerhetők meg a külképviseleteken leadott listás és egyéni szavazatok és az átjelentkezők voksai, hiszen ezeket csak később, legkorábban április 12-én összesítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?