Magyar tehetséggondozó központok nyíltak Kárpátalján

Ungvár |

<p>A kárpátaljai magyar iskolák tanulóit felkaroló hat tehetséggondozó pont kezdte meg működését anyaországi támogatással a napokban az ukrajnai megyében – írta csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.</p>

A kiadvány szerint a tehetséges diákok felkutatását és tehetségük kibontakozását segítő Genius Jótékonysági Alapítvány a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel (KMPSZ) karöltve hat „tehetségpontot” nyitott magyarlakta vagy magyarok által is lakott városokban és nagyközségekben. Ezekben a központokban a nyolc és tizennyolc év közötti korosztály legtehetségesebb tagjaival kiváló szakmai felkészültségű pedagógusok foglalkoznak majd, közösen kidolgozott program alapján – olvasható a cikkben.

Az írás szerint a nagy érdeklődést jelzi, hogy csak a beregszászi körzetben több mint félezer tanuló jelezte a tehetséggondozó programban való részvételi szándékát. Mint Riskó Márta, a KMPSZ beregszászi járási regionális elnöke és Váradi Natália, a Genius alapítvány irodavezetője a lapnak elmondta: Magyarországon már több éve működnek a tehetséges gyermekek fejlesztését elősegítő tehetségpontok, amelyekben az általános és a középiskolában elsajátítható tudásnál magasabb szinten adnak a gyereknek elméleti és gyakorlati tudást, s az anyaországi példa nyomán kezdődött el a munka Kárpátalján.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél nyert pályázatnak köszönhetően megnyitott tehetséggondozó központoknak a mintegy száz, levélben megkérdezett tanintézményből eddig összesen több mint 1300 tanuló jelezte részvételi szándékát – írta a beregszászi lap, amely szerint a tehetségpontok működtetését a Bethlen Gábor Alap, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?