Máért-ülés a jövő héten

Budapest. Gyurcsány Ferenc tegnap az Országgyűlésben a kettős állampolgárság ügyében fontosnak nevezte annak vizsgálatát, hogy az miként hatna a szülőföldön maradásra, illetve a magyarországi oktatásra, egészségügyre, munkaerőpiacra. Azt mondta, a felelőtlen politizálás eredménye lehet egy XXI. századi etnikai Trianon.

Budapest. Gyurcsány Ferenc tegnap az Országgyűlésben a kettős állampolgárság ügyében fontosnak nevezte annak vizsgálatát, hogy az miként hatna a szülőföldön maradásra, illetve a magyarországi oktatásra, egészségügyre, munkaerőpiacra. Azt mondta, a felelőtlen politizálás eredménye lehet egy XXI. századi etnikai Trianon. A miniszterelnök kijelentette, kíváncsi arra, hogy a népszavazás kezdeményezői konzultáltak-e a határon túli magyarság legitim politikai tényezőivel. Németh Zsolt (Fidesz) sajnálatát fejezte ki, amiért a kormány elutasítja a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást. Feltette a kérdést: a kormány konzultált-e erről a határon túli magyarok szervezeteivel, hiszen ezek egyöntetű kérése a kettős állampolgárság megteremtése. Populizmusnak nevezte Gyurcsány azon kijelentését, hogy az intézkedés nagy terhet róna a hazai költségvetésre. Herényi Károly (MDF) azt emelte ki, a magyar állampolgárságot úgy kell biztosítani a határon túli magyaroknak, hogy ahhoz ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket, és ne igényeljen többletforrást a költségvetésből. Gyurcsány viszontválaszában közölte, a jövő héten ismét összeül a Magyar Állandó Értekezlet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?