Madridból kitiltják a teherautókat a vízkereszti ünnepségek idejére

Madrid |

<p>Terrortámadástól tartva úgy döntött a madridi vezetés, hogy a január első hetében tartandó hagyományos vízkereszt idejére elővigyázatosságból kitiltja a főváros területéről a 3,5 tonnás vagy annál nehezebb teherautókat.</p>

Az El Mundo című spanyol napilap pénteki beszámolója szerint a madridi városháza a december 19-i berlini gázolásos merénylet nyomán határozott a január 3-án, 4-én és 5-én érvényben lévő intézkedésről, amellyel el akarja kerülni, hogy hasonló támadás történjen Spanyolországban is.

Madridban - csakúgy, mint Spanyolország számos más városában - január 5-én, azaz a vízkereszt ünnepét megelőző napon pompás felvonulásokat rendeznek a háromkirályok, azaz a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár tiszteletére. A parádé részeként feldíszített kocsik szelik keresztül a várost, a három bölcs pedig nagy csinnadrattával és kísérettel vonul végig az utcákon. Az esemény minden évben számos látogatót vonz a spanyol fővárosba.

Az El Mundo által idézett Javier Barbero biztonsági illetékes elmondta, hogy a teherautókra vonatkozó tilalom időtartama a különböző városrészekben tartandó felvonulásokhoz igazodva más és más. A fontos árukat szállító teherautók különengedéllyel behajthatnak. Az illetékes szerint az utcákon különböző akadályokat is elhelyeznek majd az esetleges támadók feltartóztatása céljából.

Vízkereszt (epifánia) napján - január 6-án - a keresztény egyház elsősorban a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál.

A Berlin egyik leglátogatottabb karácsonyi vására ellen december 19-én végrehajtott merényletben 12-en haltak meg. Nizzában júliusban történt hasonló támadás, amely jóval több, 86 halálos áldozattal járt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?