Madrid: az ETA kérjen bocsánatot, és oszlassa fel magát!

Madrid |

<p>A Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezetnek bocsánatot kell kérnie, és véglegesen fel kell oszlatnia magát - reagált szombaton közlemény útján a madridi kormány arra, hogy az ETA átadta titkos fegyverraktárainak listáját a hatóságoknak.</p>

A szervezet fegyvereinek feladása "a spanyol demokrácia végső győzelmét" jelenti az ETA fölött - közölte a kormányzat. A kommünikében az áll, hogy a szervezet tagjai ne számítsanak semmilyen különleges bánásmódra a kormányzat részéről.

"Az egyetlen logikus lépés ebben a helyzetben az, ha az ETA bejelenti végleges feloszlását, bocsánatot kér az áldozatoktól, és eltűnik, ahelyett, hogy vereségét hirdeti a médiában" - áll a kormány közleményében.

Az ETA nem sokkal korábban nyolc fegyverraktárának helyéről tájékoztatta a hatóságokat Franciaország délnyugati részén, azt állítva, hogy ez a teljes megmaradt fegyverarzenálja, miután a szervezet már 2011-ben bejelentette, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel, de fegyvereitől akkor még nem volt hajlandó megválni. A madridi kormány a fegyverek átadását egyelőre nem kommentálta, mert a francia hatóságok megerősítésére vár.

"A terroristák nem számíthatnak semmilyen kedvező bánásmódra a kormánytól, még kevésbé arra, hogy mentesülnek a felelősségre vonás alól" - nyomatékosította a madridi vezetés.

Matthias Fekl francia belügyminiszter nagy lépésnek nevezte, hogy az ETA feladta fegyverarzenálját.

Az ETA 1959-ben jött létre. A Baszkföld és Navarra függetlenségéért harcoló terrorszervezet 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel. Az évtizedek alatt a hivatalos adatok szerint a baszk terroristák által elkövetett merényletekben 829 ember halt meg.

Az ETA történetének főbb állomásai

1959 - Megalakult az ETA spanyol Baszkföldön Francisco Franco diktatúrája idején, hogy a baszk önrendelkezésért harcoljon.

1968 - Az ETA elkövette első gyilkosságát: az áldozat Meliton Manzanas, San Sebastián baszk város rendőrfőnöke volt.

1973 - A gépkocsija alá rejtett pokolgéppel megölték Luis Carrero Blancót, Franco miniszterelnökét Madridban.

1980 - Az ETA legvéresebb éve volt: közel száz ember halt meg a szervezet által elkövetett merényletekben, annak ellenére, hogy Spanyolországban visszatért a demokrácia. 

1985. szeptember - Madridban az ETA gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott. Egy amerikai turista életét vesztette, 16 csendőr megsebesült.

1986. július - Tizenkét csendőr halt meg Madridban, ötvenen megsebesültek. A merényletekért 2000 áprilisában 1401 évi börtönre ítélték a bűnbánó terroristát, Juan Manuel Soarest. 

1987. június - Huszonegy vásárló halt meg egy barcelonai szupermarketben pokolgéprobbanásban. Az ETA bocsánatot kért.

1998. szeptember 16. - Az ETA tűzszünetet jelentett be. A fegyvernyugvás 1999 decemberében ért véget.

2000. szeptember 15. - A franciaországi Bidart városában elfogták az ETA első számú vezetőjét, Ignacio Gracia Arreguit.

2000. november 21. - Lelőtték Barcelonában a szocialista párti Ernest Lluch volt egészségügyi minisztert. Közel egymillióan tüntettek utána az ETA ellen.

2003. március 17. - Betiltották az ETA politikai szárnyát, a Batasuna (Egység) pártot. 

2004. október 10. - José Luis Rodríguez Zapatero spanyol szocialista kormányfő felszólította az ETA-t, hogy adja fel a harcot egyik feltételezett vezetője, Mikel Albisu Iriarte, alias "Mikel Antza" letartóztatása után.

2006. március 22. - Az ETA tartós tűzszünetet jelentett be, amely két nappal később lépett érvénybe.

2006. december 30. - Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a madridi repülőtérnél, két ecuadori állampolgár halt meg. Az ETA ezzel megszegte az általa korábban meghirdetett tűzszünetet. A spanyol kormányfő megszakította a megbékélési folyamatot. 

2007. április 8. - Az ETA bejelentette, hogy kész új engedményeket tenni a békefolyamatban, amennyiben a spanyol hatóságok leállítják a Baszkföld elleni "támadásokat", az ETA-tag gyanús személyek letartóztatását.

2008. január 14. - Zapatero kormányfő kizárta a béketárgyalások lehetőségét az ETA-val, egyetlen megoldásnak a szervezet egyoldalú megadását nevezte.

2008. március 7. - Mondragonban megölték Isaias Carrasco volt szocialista tanácsost, két nappal az országos helyhatósági választások előtt. Az ETA később magára vállalta a terrorakciót.

2008. május 20. - Bordeaux-ban letartóztatták a szervezet egyik magas rangú parancsnokát, Francisco Javier López Penát, akit Thierry néven vált ismertté. Számlájára írták a 2006. decemberi madridi repülőtéri merényletet.

2008. szeptember 11. - A spanyol alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélte a baszkföldi önrendelkezésről tervezett regionális népszavazást. 

2008. november 5. - Az ETA vállalt tíz pokolgépes merényletet, és bejelentette: addig folytatja kampányát, amíg el nem ismerik a baszkok jogait.

2008. november 17. - Letartóztatták a spanyol határ közelében, a francia Pireneusokban az ETA feltételezett katonai parancsnokát, Garikoitz Aspiazu Rubinát, mozgalmi nevén "Txerokit". A 2006. végi madridi repülőtéri merényletben való részvétellel gyanúsították.

2008. december 8. - Franciaország dél-nyugati részén letartóztatták Aitzol Irionda üzletembert, akiről feltételezték, hogy "Txeroki" letartóztatása után az ETA új vezetője lett.

2009. április 19. - Elfogták délnyugat-Franciaországban Jurdan Martitegit, aki a hatóságok szerint az ETA katonai vezetője volt.

2010. február 28. - Franciaország északnyugati részében elfogták az ETA katonai vezetőjét, Ibon Gogeascoechea Arronateguit.

2010. március 17. - Párizs egyik elővárosában az ETA tagjai lelőttek egy francia rendőrt, amikor igazoltatta őket. Nicolas Sarkozy francia államfő ígéretet tett, hogy az ETA minden sejtjét megszünteti Franciaországban.

2010. szeptember 5. - Tűzszünetet hirdetett az ETA, de a spanyol kormány ezt elégtelennek minősítette és taktikai lépésnek nevezte, hiszen már a szervezet korábban is meghirdette, majd megszegte a fegyvernyugvást.

2011. január 10. - Tartós tűzszünetet hirdetett az ETA, amit újabb lépésnek nevezett a több évtizedes függetlenségi harcának befejezése felé; a spanyol kormány elutasította a tűzszünetet mondván, hogy nem szerepel benne a szervezet teljes lefegyverzése.

2011. március 11. - Őrizetbe vette a francia és a spanyol rendőrség a "Xarla" fedőnevű Alejandro Zobaran Arriolát, az ETA első emberét három másik társával együtt.

2011. október 17. - Az erőszak végleges beszüntetésének nyilvános deklarálására szólította fel a szakadár szervezetet a Baszkföldön rendezett nemzetközi tanácskozás, amelyen részt vett Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár és Gerry Adams, a Sinn Féin - az Ír Köztársasági Hadsereg gerillaszervezet volt politikai szárnyának - vezetője is.

2011. október 20. - Az ETA baszk fegyveres szervezet bejelentette, hogy feladja a Baszkföld függetlenségért évtizedek óta folytatott harcát, és lemond az erőszakról, ugyanakkor nem oszlatta fel magát, és fegyvereit sem adta át a hatóságoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?