Ma Hollandia is valószínűleg nemmel szavaz az alapszerződésre

Brüsszel. Franciaország után ma Hollandiában is népszavazást tartanak, mégpedig az ország történetében az elsőt, szintén az Európai Unió alkotmányos szerződéséről. Elutasítás esetén végveszélybe kerülhet az eddigi uniós szerződéseket összefoglaló, valamint továbbfejlesztő dokumentum hatályba lépése.

Hollandiában egyedi esemény a teljes lakosságra kiterjedő népszavazás. Utoljára 1797-ben, az akkor francia megszállás alatt Batáviai Köztársaság néven működő bábállamban szólították szavazásra a népet szintén egy alaptörvény ügyében. Ez az egyszeri lehetőség azonban egyelőre nem tűnik kellően vonzónak a lakosság számára, amelynek több mint 60 százaléka szándékozik távol maradni az urnáktól. Az elemzők azt állítják, a részvételi arány akár meg is fordíthatja a szavazás várt eredményét. A legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Jan Peter Balkenende miniszterelnök reményeivel ellentétben a francia „nem” az elutasítók táborát növelte Hollandiában, nem pedig a támogatókét. Ha azonban nagyobb tömeget sikerül mozgósítani a voksolást eddig tervezőknél, az változást hozhat a szavazás eredményében is.

A 11,6 millió szavazásra jogosult holland állampolgár 7.30-tól 21 óráig járulhat az urnákhoz, hogy választ adjon arra a kérdésre: „Mellette vagy ellene van-e Ön annak, hogy Hollandia megerősítse az európai alaptörvényről szóló szerződést?” A hágai parlament két házának a lakosság akaratát figyelembe véve kell azután ratifikálnia vagy elvetnie az alkotmányt. Ha a szavazók elutasítják a szerződést, az immár két alapító EU-tagországban vérzik el népszavazáson, és nullára csökkenhet annak az esélye, hogy valaha is hatályba lép.

Az uniós vezetők és integrációpártiak számára keserű csalódást jelentő francia eredmény ismeretében a politikusok higgadtságra és felelősségük figyelembe vételére intették a hollandokat. Ám akárcsak Franciaországban, Hollandiában sem az alkotmányban foglaltak körül forog igazán a vita, hanem egyfelől belpolitikai, másfelől általános uniós ügyek körül. Napirenden van ismét a gazdasági bizonytalanság kérdésköre és a pénzügyi unió, amelynek esetében a hollandok úgy érzik, a németek, franciák, olaszok büntetlenül megszegték a szabályokat, míg a kisebb országok igazságtalanul szenvednek. Vitás kérdés az uniós költségvetéshez való hozzájárulás ügye: egy főre jutóan Hollandia az uniós büdzsé legnagyobb nettó befizetője, és ezt sokan nem tartják igazságosnak. Figyelembe kell venni a bevándorlást is: jelen van a hollandokban az aggódás a bevándorlók magas száma és főleg a terrortámadások veszélye miatt. A kormány sem nagyon népszerű jelenleg: Balkenende kabinetje a nép alig 19 százalékának bizalmát élvezi. A „nem”-ért kampányolók soraiban találhatók a szélsőséges politikai erők is.

Az alkotmány mellett érvelők az utolsó pillanatig próbálták megértetni a szavazókkal, hogy a szerződés támogatása valójában nem bajt hoz rájuk, hanem személyes érdekeiket szolgálja. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a kormány túl későn kezdett kampányolni a szavazás kedvező kimeneteléért. Balkenende szerint a referendum sikeréhez azt próbálták elmagyarázni, hogy az EU-alkotmány a jelenleginél jobb kereteket biztosít az uniós együttműködéshez. Gijs de Vries, az alkotmányt kidolgozó konvent holland résztvevője egy interjúban rámutatott: a szöveg lehetővé teszi a többségi szavazást a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni harcban, ezek fontos eszköze lenne. Megvédi a polgárok demokratikus jogait is: ez ugyanis az első szerződés, amely a nemzeti parlamenteknek világos szerepet ad az európai törvénykezés tüzetes átvizsgálásában, és kiterjeszti az Európai Parlament jogait is. Most először jelzi uniós szerződés az európai integráció korlátait, világos szabályokban rögzíti, mit nem tehet meg az unió. Jobban védi a polgárokat is, akik viszonylag könnyen a hivatalos uniós napirendre tűzhetnek egy-egy kérdést. Az alkotmány az EU nemzetközi szerepét is növelné.

A szerződésről a tervek szerint még Portugáliában, Luxemburgban, Lengyelországban, ĺrországban, Dániában, Nagy-Britanniában, Csehországban tartanak népszavazást. Kilenc EU-tagállam már törvénybe iktatta a szerződést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?