ĺr tapasztalatok harmincéves EU-tagság után

Még az uniós csatlakozás után sok évvel is nagy volt a szegénység ĺrországban. Aztán a számítógépes ipar és a barátságos adózás mindent megváltoztatott. ĺrország hatalmas uniós pénzekhez jutott, amiben része volt annak, hogy minden hivatalban ott voltak az írek.

Magyarország fél éve az Európai Unió tagja. ĺrország több mint három évtizede. A két ország története sok tekintetben összehasonlítható. Két olyan népről van szó, amelyik sokat háborúzott a függetlenségéért. Magyarországon a fanyalgók egyik kifogása az, hogy eddig Moszkva irányított, most meg majd Brüsszel. Sümegi Gyula, a dublini magyar nagykövetség első titkára úgy látja, hogy ĺrország nemhogy nem veszítette el indentitását, sőt, az unió az ír kultúra felvirágzását, kiteljesedését hozta. Az uniós tagság ilyen szempontból nem jelent veszélyt.

Abigél Sharidon, a Dublin környéki New Castle-ban élő író, Kabdebó Tamás ír felesége magyar idézettel válaszolt: „Nyelvében él a nemzet”. Az írek hagyták szinte kihalni a saját nyelvüket, most kezdik felfedezni, kiteljesíteni, amennyire lehet. Ma kötelező írül tanulni, de mivel nem köznyelvként használják, nem nagyon tudják beszélni. Kabdebó Tamás elmondta, hogy az ír nyelv visszaszorítása az angol uralom évszázadai alatt történt meg. Most mindent megpróbálnak, hogy visszahozzák, de nem valószínű, hogy sikerülni fog. Viszont az írek nagyon ügyesek, mindenhol jelen vannak, mindenhova beépülnek. Brüsszelnek nincs olyan hivatala, ahol ne lennének ott. Ez azt jelentette, hogy könnyebben juthattak pályázati pénzekhez. Csakhogy mi kilenc másik országgal együtt léptünk be, nem magunk. ĺgy a felosztható tortát kisebb szeletekre lehet csak vágni. Éppen ezért az író nem vár robbanásszerű fejlődést. Más kérdés. Hogy a vékonyabb torta is torta, sokkal jobb belül lenni, mint kívül. Lesz fejlődés, csak lassabban. Az uniós csatlakozással hihetetlenül nagy lehetőséget kaptunk, és az adhat esélyt, ha ezzel megtanulunk élni.

Sokan úgy képzelték, hogy az uniós csatlakozással azonnal megváltozik az életünk, és úgy élünk, mint azok, akihez hasonlítani akarunk: mint a németek vagy az osztrákok. Hogy ĺrországban hogyan élték meg a változás éveit? – Abigél Sharidon férje emlékeit mesélte el. Hiába volt diplomája, a hetvenes években reménytelen volt munkához jutnia. Akkora volt a szegénység, hogy megesett: a sok gyermekes családok intézetbe adták egy vagy több gyermeküket, mert nem tudták őket eltartani. Nagyon sokan elmentek, kivándoroltak. Pedig ez már az uniós csatlakozás után volt. Majdnem húsz év kellett hozzá, hogy látványosak legyenek a változások. Hogy mi volt a siker záloga? Egyrészt a számítástechnikai ipar robbanásszerű fejlődése, másrészt a barátságos adórendszer.

A mezőgazdaságban már a 70-es években érződött a változás: a parasztok támogatásokat kaptak a megtermelt mezőgazdasági termékek után, és fejlesztették a mezőgazdasági kisgépgyártást. A külföldi cégek szívesen telepedtek le az országban, köztük sok olyan is, amit régen kivándorolt írek birtokolnak.

Munkavállalás

ĺrország minden megkötés nélkül fogadja az unió országaiból érkező munkavállalókat. Itt is sokakat ijesztgettek azzal, hogy majd elözönlik az országot a csatlakozó országokból érkezők. Ennek nyoma sincs, legalábbis Magyarországról. Úgy tűnik, a magyar munkavállalók nem szívesen mozdulnak – mondta el Kabdebó Tamás, akinek szavait megerősíti Abigél Sharidon is. Az utóbbi években az „ír csoda“ 200.000 külföldi munkavállalót csalogatott ide, ez a 4 milliós ír népesség öt százaléka.

Az ír mezőgazdaság teljesen más felépítésű, mint a magyar. Itt a föld 90 százaléka legelő. Elsősorban juhtenyésztésből élnek. Éppen ezért nehéz összehasonlítani. De azt a magyar parasztoknak is meg kell érteniük, hogy változtatni kell – mondja Abigél Sharidon. Olyan dolgokat kell előállítani, amik eladhatóak, és olyan módszerekkel, amilyeket az unió elfogad – utalt ezzel a libák tömésére, ami vitákat vált ki az unióban. Itt például a hagyományos tőkehal-halászat végveszélybe jutott, hiszen az állomány csökkenése oda vezetett, hogy az unió tiltja a tőkehal-halászatot. Az ezzel foglalkozók most nagyon fel vannak háborodva, de nincs más útjuk, mint valami új vállalkozásba fogni. A magyaroknak is olyasmibe kell fogniuk, aminek jövője van. A gabonára nem lehet alapozni, mert olcsó gabonát bárhol a világon lehet venni. De a jó magyar borra szükség lesz. Ha az állatainkat megtanuljuk úgy hizlalni, hogy húsuk versenyképes legyen a piacon, arra is szükség lesz – teszi hozzá Kabdebó Tamás.

Nőként az EU-ban

A nők jogainak védelme egyidős az Európai Unió történelmével. A nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód, illetve az egyenlő esélyek szavatolása az unió egyik legfontosabb politikai célja. Ennek nemcsak szociális, hanem gazdasági okai is vannak. Az egyenlő piaci versenyfeltételek biztosítása megköveteli, hogy senki se juthasson gazdasági előnyökhöz a munkavállaló nők diszkirminálásával (pl. számukra alacsonyabb bér fizetésével.). Nem csoda, hogy az integráció kezdete óta a kérdés folyamatosan napirenden van.

ĺrországban 1974-ig létezett a házassági tilalom. Ha valaki közhivatalnok volt, nem mehetett férjhez, vagy ha férjhez ment, le kellett mondania az állásáról. A nők kevesebb fizetést kaptak, mint a férfiak. Nem lehettek például esküdtszéki tagok sem.

Donkin Júlia tanárnőnek, aki 32 éve él Dublinban, mindezzel folyamatosan kellet szembesülnie. „Furcsa családjog volt érvényben – mondja az ír társadalom jó ismerője. – Az volt a felállás, hogy a férj keres és dirigál, a feleség szül, neveli a gyermekeket. Fogamzásgátlásról szó sem lehetett, ilyen szereket csak receptre lehetett kapni, szigorú feltételekkel. Válás sem volt. Házasságon belül nagyon sok volt a fizikai bántalmazás, és ha házastárssá vált egy nő, akkor azt is tudomásul kellett vennie, hogy a házastársi kötelezettséget minden körülmények között teljesíteni kell. Eszébe sem juthatott senkinek, hogy ezt meg is lehet tagadni.” Azt neki is el kellett fogadnia, hogy itt a karrierépítés csak úgy lehetséges, ha elfogadja, hogy elsősorban feleség, aztán anya, és ezek mellett, mögött értelmiségi nő, aki szakmai sikerekre is vágyik. Ő ennek mindig igyekezett megfelelni. Három gyermekük nevelésével párhuzamosan elvégezte az egyetemet. „Ezt azért valósíthattam meg – vallja –, mert részben a férjem elfogadta a játékszabályaimat, másrészt a szüleim olyan hősiességgel támogattak, és levették rólam háztartás terhét. A férjem elfogadta, hogy ez az én mániám. De amikor elvégeztem az egyetemet, ő volt a legbüszkébb. Amikor a diplomát megkaptam, pezsgős fogadást rendezett az egyetem egyik múzeumi épületében.”

Az ír nők helyzete az után változott meg elképesztő módon, hogy ĺrország az EU tagja lett, de a karrier vagy anyaság dilemmáját az EU sem tudta megváltoztatni. Van válás, fogamzásgátlás. Elismeri a jog a házasságon belüli erőszak fogalmát. A leányanyák támogatása is megváltozott. „Azelőtt nagyon nagy szégyen volt, hogyha valaki terhes lett házasság előtt – osztja meg az ír társadalomról szerzett tapasztalatait a tanárnő. – Ezeket a lányokat különböző helyre eldugdosták, és a gyerekeket adoptálták. Most a leányanyákat támogatják, és lakást kapnak.” Az óta ĺrországnak két elnök asszonya volt, és ĺrország elnöke most is nő. Nem is akármilyen, hanem mindkettő jogászprofesszor. Anyák, harmonikus házasságban élnek, olyanok, akikre minden nő büszke lehet. „Nagyot fordult a világ – összegez végezetül Donkin Júlia. – Ezzel együtt nem akarom azt mondani, hogy elértünk a tökéletesség állapotába, mert nincs itt a Kánaán. Nincs megoldva a kisgyerekek ellátása, magánkézben vannak a bölcső-dék, és ez nagyon sokba kerül. Sokkal több nő dolgozik, mint régen, de a pénz elmegy a gyermekmegőrzésre. A másik dolog, hogy a lakásárak olyan mértékben emelkedtek, hogy a hiteltörlesztésre elmegy egy egész fizetés. Sokkal szabadabbak a nők, mint ezelőtt harminc évvel, de a szabad választás nem lehetséges a család és a munka között, mert most a gazdasági tényezők kötelezik arra a nőt, hogy dolgozzon, mert különben nem tudnak megélni. (MR)

Európa legdrágább országa

Az Eurostat szerint ĺrországban lehet a legdrágábban kereskedelmi hitelhez jutni. Az ír bankok hangosan tiltakoznak, az árak pedig csendben kúsznak felfelé. ĺrország egyébként a kontinens egyik legdrágább országa. Egy, a közelmúltban végzett felmérés szerint különösen a cigarettáért, az alkoholért kell az európai átlagnál jóval többet fizetni, s a lakásköltségek is az egekbe szöktek. Tavaly még azt mutatták a hivatalos adatok, hogy ĺrország az eurózóna második legdrágább országa Finnország után, de egyöntetű vélemény szerint az írek átvették a vezetést. (euro.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?