Líbia - Moszkva sajnálja a külföldi katonai művelet megkezdését

Moszkva/Washington |

<p>Sajnálkozásának adott hangot az orosz külügyminisztérium szombaton amiatt, hogy a nyugati szövetségesek megkezdték a líbiai válságba történő katonai beavatkozást.</p>

Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő közölte: "Moszkvában sajnálattal vették tudomásul a fegyveres akciót, amelyet országok egész sora hajtott végre Líbiában az ENSZ Biztonsági Tanácsának sietősen elfogadott 1973. számú határozatára hivatkozva".
A szóvivő felszólította a líbiai válságban szemben álló feleket, valamint a (most kezdett) katonai művelet résztvevőit, hogy tegyenek meg mindent a polgári lakosság szenvedéseinek elkerülésére és a mielőbbi tűzszünet elérése érdekében.
Amerikai, európai és arab vezetők szombaton Párizsban eldöntötték, hogy azonnali katonai akciót indítanak Líbiában a polgári lakosság védelmében.    Közben Washingtonban bejelentették, hogy Robert Gates amerikai védelmi miniszter a hadműveletek megkezdése miatt egy nappal későbbre halasztotta oroszországi látogatását, amelyen az európai rakétapajzsról kíván tárgyalni. Gates csak vasárnap indul útnak. Védelmi miniszterként ez lesz Gates negyedik, egyben várhatóan utolsó oroszországi látogatása, hiszen a tervek szerint idén távozik tisztségéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?