Líbia - a NATO megkezdte a légtértilalmi hadműveletek végrehajtását

Róma |

<p>A NATO sikeresen megkezdte a Líbia feletti légtértilalmi övezettel kapcsolatos intézkedések végrehajtását - jelentette be vasárnap Charles Bouchard kanadai tábornok, a katonai szövetség líbiai hadműveleteinek parancsnoka.</p>

A NATO a légtértilalom érvényesítése mellett az esetleges fegyverszállításokra vonatkozó tengerészeti embargó betartatásáért is felel Líbiában: Bouchard közlése szerint már mindkét akciót megkezdte. A katonai szövetség tagállamainak nagykövetei pedig vasárnap este Brüsszelben megbeszélést kezdtek arról, hogy a NATO átveszi-e az irányítást az Egyesült Államoktól a líbiai polgári lakosság védelmét célzó légi tevékenység felett is. Ez tágabb kategória, mint a puszta légtértilalom: többet jelent, mint a líbiai repülőgépek és helikopterek megsemmisítését, illetve földre kényszerítését. Jelentheti adott esetben a városok ellen nehézfegyverzettel támadó erőkre mért légi csapásokat is.
Vasárnap Olaszországba érkezett az Egyesült Arab Emírségek hat darab F-16-os vadászgépe, amelyek bekapcsolódnak majd a légtértilalmi övezet kikényszerítésébe. Eddig Katar volt az egyetlen arab állam, amely harci repülőket küldött e faladat végrehajtására, holott az arab államok részvétele kulcsfontosságú lenne a Nyugat számára ahhoz, hogy bizonyíthassák, Líbia ügyében nem különböző vallások, kultúrák összecsapásáról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?