ĺgéretes csúcskezdés

Brüsszel. Az EU értékelése szerint kedvező előjelekkel nyílt meg tegnap Johannesburgban a fenntartható fejlődéssel foglalkozó világkonferencia, miután már az előzetes találkozókon több kérdésben sikerült konszenzusra jutni.

A Föld-csúcs őrzői semmit sem bíznak a véletlenreReuters-felvételA megnyitóülésen Thabo Mbeki dél-afrikai elnök a résztvevőket a helyzet sürgősségére és arra a felelősségükre szólította fel, hogy elfogadjanak egy olyan akciótervet, amely az egész emberiség, az egész bolygó érdekeit szolgálja.

„Nem lehet tartós egy olyan globális társadalom, amely sokak szegénységén és kevesek gazdagságán alapu” – mondta Mbeki, akit vasárnap a tanácskozás elnökévé választottak.

A dél-afrikai elnök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nemzetek közössége nem konkretizálta a tíz évvel ezelőtti riói csúcs vállalásait. „Meg kell szabadulnunk attól a tehetetlenségtől, amely az elmúlt évtizedet jellemezte, és meg kell állapodnunk a világos gyakorlati intézkedésekről, amelyek felelnek a velünk szembeni kihívásokra. Ez a csúcs fő feladat” – mutatott rá Mbeki, hozzátéve, hogy itt az idő leszámolni azzal a világrenddel, amely „az erősebb vad túlélésének elvén alapul”.

A küldöttek a hivatalos megnyitó előtt csaknem két napon át folytattak előzetes eszmecseréket a csúcsértekezleten jóváhagyandó egyik dokumentum, a végrehajtási program tervezetéről, s fontos környezetvédelmi kérdésekben jutottak egyetértésre – közölték tegnap Brüsszelben az Európai Bizottság illetékesei.

Az EU soros dán elnökségének nevében Carsten Staur külügyi államtitkár építőnek minősítette a konferencia légkörét. Úgy vélekedett, hogy a globalizációról, a finanszírozási kérdésekről és a kereskedelemről folytatandó megbeszélések kereteiként előterjesztett dokumentumok előrelépést tükröznek a júniusban Bali szigetén tartott előkészítő találkozók anyagaihoz képest.

ĺgéretesnek nevezte a Föld-csúcs kezdetét Catherine Day, az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatóságának vezetője is, aki a bizottságot képviseli a találkozón. Szerinte jó esélyek vannak arra, hogy a csúcs végén olyan végrehajtási programot sikerül elfogadni, amellyel az EU is elégedett lesz. Ennek azonban az is feltétele, hogy a dokumentum számszerűsített célokat, végrehajtási menetrendeket és megfigyelési mechanizmusokat is tartalmazzon – mondta a főigazgató.

Brüsszeli tájékoztatás szerint az unió támogatja Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak azt az álláspontját, amely szerint Johannesburgban öt kulcsfontosságú területen – a vízellátást, az energiatermelést és -fogyasztást, az egészségügyet, a mezőgazdaságot és a biológiai sokféleség védelmét illetően – kellene előrehaladást elérni. Ennek megfelelően az uniós küldöttek számos konkrét célra és programra készülnek javaslatot tenni különböző területeken, elsősorban annak a törekvésnek a jegyében, hogy 2015-re világméretekben a felére csökkenjen a legnagyobb szegénységben élő emberek száma.

Az EU azzal az elvvel is egyetért, hogy a célok elérésének egyik fő eszközeként a kormányok, a magánszféra és a civil társadalom közötti jól fejlett partneri kapcsolatokat kell felhasználni – emlékeztetnek Brüsszelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?