Lezuhant repülőgép - hétfő estig 24 holttestet találtak meg

Recife |

<p>A kutatásban részt vevő francia és brazil hajók további nyolc holttestet találtak meg hétfőn az Atlanti-óceánban, ott, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe egy héttel ezelőtt lezuhant. Így a gépen tartózkodó 228 emberből összesen huszonnégynek a holttestét emelték már ki a vízből - jelentette be hétfő este egy brazil katonai szóvivő.</p>

Henry Munhoz alezredes ezúttal nem említette az újonnan megtaláltak nemét. Hasonlóan a korábban megtalált holttestekhez, ezeket is a katasztrófa helyszínétől mintegy 800 kilométerre fekvő Fernando de Noronha szigetre szállítják egy elsődleges igazságügyi vizsgálat céljából, majd onnét Recife városba - tette hozzá.
    A kutatást végző brazil és francia hajók az Airbus több tucatnyi alkotóelemét és több száz egyéb tárgyat is kifogtak már a vízből. Hétfőre várták a helyszínre az amerikai haditengerészet két nagyteljesítményű detektorát, hogy segítségükkel megtalálják a gép két fekete dobozát. Ugyanebből a célból érkezik oda szerdán a francia haditengerészet egyik atom-tengeralattjárója, az ultraérzékeny szonárokkal felszerelt Emeraude.
    Az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es számú járata május 31-én tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 emberrel, akik feltehetőleg mindannyian életüket veszítették. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utas is volt. A vizsgálatok főleg arra irányulnak, hogy megállapítsák, vajon a gép külső műszerei eljegesedtek-e, ami zavarhatta volna a sebességmérőt, ugyanis így a számítógép túl gyors vagy lassú tempót diktált volna, ez pedig végzetes hibához vezethetett. A szerencsétlenséget kivizsgáló BEA francia ügynökség elmondta, hogy a fedélzeti sebességmérőt nem cserélték le, szemben a gyártó cég ajánlásával, de ebből még korai volna arra következtetni, hogy ez milyen szerepet játszhatott a szerencsétlenségben. A BEA szerint a gép egymástól eltérő információkat kapott a sebességmérőktől, miközben a hatalmas viharba került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?