Lezuhant gép: újabb három holttestet találtak

Recife |

<p>Újabb három holttestet találtak vasárnap az Atlanti-óceánban annak a helynek a közelében, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe hétfőn lezuhant.</p>

 Ezzel már összesen öt holttestet emeltek ki az óceánból. A brazil hatóságok bejelentették, hogy a kutatásban részt vevő pilóták több - közelebbről meg nem határozott számú - tetemet vettek észre és már a helyszínre vezényeltek hajókat, hogy fedélzetükre emeljék ezeket.
     A Rio de Janeiróból Párizs felé tartó 447-es járatszámú gép május 31-én tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 személlyel, akik feltehetőleg mindannyian életüket veszítették. A vizsgálatok főleg arra irányulnak, hogy megállapítsák, vajon a gép külső műszerei jegesedtek, amely zavarhatta volna a sebességmérőt és így a számítógép túl gyors vagy lassú tempót diktált volna - ami végzetes hibához vezethetett.
    A szerencsétlenséget kivizsgáló BEA francia ügynökség elmondta, hogy a fedélzeti sebességmérőt nem cserélték le, szemben a gyártó cég ajánlásával, de még korai volna ebből arra következtetni, hogy ez milyen szerepet játszhatott a szerencsétlenségben.
    A BEA szerint a gép egymástól eltérő információkat kapott a sebességmérőktől, miközben a hatalmas viharba került.
    A brazil hatóságok nem tudták megmondani, hogy hány holttestet vettek észre, csupán azt közölték, hogy az eső és rossz látási körülmények ellenére még vasárnap képesek lesznek néhányat kiemelni a tengerből.
    A vasárnap kiemelt tetemek egyikénél sem találtak személyazonosságukra utaló dokumentumokat és a hatóságok nemükről sem adott információt. Szombaton két férfi holttestet találtak. A brazil hatóságok nem voltak hajlandóak nyilatkozni arról sem, hogy milyen állapotban voltak a tetemek, arra hivatkozva, hogy az túlságosan fájdalmas lenne a rokonoknak.
    A szerencsétlenül járt gép fedélzetén négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utas is volt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?